Szerszámokat és gázpalackot lopott

A Hevesi Rendőrkapitányság Tiszanánai Rendőrőrse két rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy átányi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a 22 éves férfi 2018. január 29-én hajnalban egy átányi lakóház melléképületének ajtaját kifeszítve bement a helyiségbe, ahonnan több kéziszerszámot, gázpalackot és kerékpárt tulajdonított el.

A körzeti megbízott azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, aki kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

átány
A rendőrök visszaadták a tulajdonosnak az ellopott szerszámokat.

A rendőr lefoglalta az ellopott tárgyak egy részét is, melyeket visszaadott a tulajdonosnak.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottal szemben folytatott büntetőeljárást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.