Tovább emelkedik a fogyatékos embereket segítő szervezetek támogatása

Az Országgyűlés elfogadta 13 fogyatékosságügyi érdekvédelmi és civil szervezet megnövelt támogatására vonatkozó költségvetési javaslatot, ennek köszönhetően 2019-re az előző évihez képest mintegy 100 millió forinttal növekszik a fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek és civil szervezetek hazai támogatása – adta hírül az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Amíg 2010-ben nyolc szervezet kapott 522 millió forintot, 2019-ben már ennek az összegnek több mint a kétszerese lesz elérhető a költségvetésben.

A kormány a fogyatékosságügy területén kiemelten fontosnak tartja a „semmit rólunk, nélkülünk” elv érvényesülését, ezért évről évre támogatja az érintetteket képviselő szervezeteket. 2018-ban elérte az 1 milliárd forintot azoknak az egyesületeknek és alapítványoknak a támogatása, amelyek mozgássérült, hallássérült, látássérült, értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos embereknek nyújtanak segítséget. Jövőre újabb 10 százalékkal emelkedik ezeknek a szervezeteknek támogatása.

A kormány összesen mintegy 1,16 milliárd forintot biztosít a költségvetésben az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Magyar Szervátültetettek Országos Sport, a Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége, Autisták Országos Szövetsége, Siketvakok Országos Egyesülete, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége, a Dévény Anna Alapítvány, a Kézenfogva Alapítvány, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, az Afázia Egyesület és a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete számára.

Magyarország Kormánya köszönetét fejezi ki a fogyatékossággal élő honfitársainkat segítő érdekképviseleti szervezetek szakmai támogatásáért, valamint elismeri a fogyatékos emberekért dolgozó szakemberek munkáját.