Lépjen kapcsolatban velünk

Új kihívások a védőnők munkájában

Ovi - Suli

Új kihívások a védőnők munkájában

Új kihívások a védőnők munkájában

Harmadik alkalommal volt a házigazdája a füzesabonyi védőnői szolgálat a megyei továbbképző napnak, amely a 2010 után született úgynevezett „alfa” generációs gyermekre koncentrált. Szerdán mintegy hatvanfőnyi szakember hallgatta meg Varga Vivien gyógypedagógus előadását a témában.

A születési statisztikákban jelentős változások történtek az utóbbi szűk egy évtizedben. Egyre több a sajátos nevelésű kisgyermek, egyre több az autista és minden 10. baba koraszüléssel jön a világra. A megváltozott környezet nemcsak a szülők, hanem a védőnők elé is több kihívást állít. Közülük az egyik legfontosabb a digitalizáció és az okos eszközök használata. Ahogy Varga Vivien fogalmazott ezen gyermekek már „az anyatejjel szívják magukba a digitalizmust.”

A szakmai napon jelen volt Csordás Ágnes a  Magyar Védőnők Egyesületének elnöke is, aki kiemelte: a 104 éves egyesület történetében nagyot változott a világ, viszont ami maradt az a család és a gyermeknevelés. A védőnők feladata ma is ugyanaz, mint az évszázad során mindig is volt, támogatni a családokat az egészséges gyermekek felnevelésében.

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk

Továbbiak Ovi - Suli kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás