Lépjen kapcsolatban velünk

Vidéki életkép: Kerti törpét, lángost, krémsajtot, de még kályhacsövet is lopott

Vidéki életkép: Kerti törpét, lángost, krémsajtot, de még kályhacsövet is lopott

Vidéki életkép: Kerti törpét, lángost, krémsajtot, de még kályhacsövet is lopott

Ez a cikk több, mint 4 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt egy 20 éves fiatalember ellen, aki 2018 októberétől idén nyár eleji őrizetbe vételéig több mint húsz különböző vagyon elleni bűncselekményt követett el lakóhelyén, egy alig 600 lelkes Heves megyei településen.

A vádlott eltérő módszerekkel hatolt be a faluban álló családi házakba, melyekből válogatás nélkül vitte magával a mozdítható tárgyakat, valamint a készpénzt. Néhány esetben még az sem tartotta vissza a bűncselekmény elkövetésétől, hogy a tulajdonos otthon tartózkodott.

Így 2018. november 2-án éjféltájt belopózott egy helybeli asszony hálószobájába, és az alvó sértett feje mellől 25.000 forintot vett el egy pénztárcából. A meglopott nő – tanulva az esetből – később
már a párnája alá rejtette a tárcáját, ha aludni tért, de a következő napokban oda rendszeresen vissza-visszatérő vádlott – több részletben – ennek ellenére is ellopta összesen további 25.000
forintját anélkül, hogy a nő felébredt volna. Röviddel elfogása előtt a terhelt fényes nappal lopott meg egy másik asszonyt, aki mindvégig aludt, mialatt a fiatalember a kémlelő ablakon benyúlva
kinyitotta a bejárati ajtót, bement a szobába, majd ott magához vett 5.000 Ft-ot, a konyhából pedig eltulajdonított egy krémsajtot, két lángost és egy csomag dohányt.

A tolvaj fél év alatt több százezer forint értékben lopott el különböző holmikat a község lakosaitól. Az eltulajdonított tárgyak között voltak műszaki cikkek, kerékpár, mobiltelefon, de szerepel a listán fűnyíró, láncfűrész, gázpalack, kályhacső, tűzifa, építőanyag, ruhanemű, élelmiszer és sok minden más, többek között négy kerti törpe is.

A vádlott legtöbbször erőszakkal hatolt be az általa kiszemelt épületekbe, de előfordult az is, hogy a nyitott ajtón át osont a házba.

Az elkövetőt végül idén júliusban fogta el és vette őrizetbe a rendőrség, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

A Hevesi Járási Ügyészség 3 rendbeli kifosztás bűntettével, 2 rendbeli magánlaksértés bűntettével, valamint 4 rendbeli lopás bűntettével, és 12 rendbeli lopás vétségével vádolja a terheltet, akivel
szemben a vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, és vagyonelkobzásra is indítványt tett.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL