Lépjen kapcsolatban velünk

Világszerte 218 magyar állampolgár van karanténban

Közélet

Világszerte 218 magyar állampolgár van karanténban

Világszerte 218 magyar állampolgár van karanténban

Európában 188, a kontinensen kívül pedig további 30 magyar állampolgár van karanténban – közölte a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője hétfőn online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor ezredes elmondta, hogy az Európában lévők közül 187-et Ausztriában, egy embert pedig Németországban különítettek el. Az ezredes kérdésre válaszolva kiemelte: folyamatosan érkeznek a védekezéshez szükséges szállítmányok, alapanyagok az országba. Jelenleg biztosított az utánpótlás az alapanyagokból, védőeszközökből – szögezte le.

A kijárási tilalommal kapcsolatos kérdésre elmondta: folyamatosan értékelik a helyzetet, és azt, hogy az egész ország nem 14 nap alatt esik majd át a fertőzöttségen, hanem ez elhúzódik. Mint mondta, alaposan mérlegelni kell, mikor vezetnek be korlátozó intézkedéseket, és ezek az intézkedések mikor válnak kikényszeríthetetlenné, betarthatatlanná, az állampolgárok életét súlyosan befolyásolóvá, amely már nincs arányban a vírus terjedésével.

Lakatos Tibor kérdésre elmondta azt is, ha gócpontok alakulnak ki, akkor korlátozni kell majd az emberek mozgását, olyan eszközökkel, amelyek arányban állnak a fertőzés elleni küzdelemmel és a lakosság ellátását nem veszélyeztetik.

A boltokkal kapcsolatos korlátozásokról szólva azt mondta, a jelenlegi korlátozás elegendőnek tűnik, de ha komolyabb intézkedéseket kell bevezetni, akkor ezekhez fogják igazítani a boltok nyitva tartását. Bármilyen rendkívüli helyzet következik be, a lakosság ellátást biztosítani kell, és ezt biztosítani fogjuk – szögezte le.

Azzal kapcsolatban, hogy Polgár polgármestere részleges kijárási tilalmat rendelt el, az ezredes elmondta: a polgármestereknek minden ilyen intézkedés előtt szakemberek véleményét kellene kikérni, hogy a korlátozás valóban az elérni kívánt célt szolgálja-e. Beszámolt arról is, hogy a rendőrség csalás miatt 11, rémhírterjesztés miatt 14, közveszéllyel fenyegetés miatt pedig 12 emberrel szemben indított eljárást a koronavírus-járvánnyal összefüggő ügyekben.

Kiemelte: az Országgyűlés előtt van a törvényjavaslat, amely szigorítaná a rémhírterjesztés büntetését.

Folytatják az üzletek nyitvatartásával kapcsolatos ellenőrzéseket is, eddig 24 személlyel szemben szabálysértési eljárást indítottak, 14 esetben helyszíni bírságot szabtak ki. A rendőrök a határokon több mint négyezer emberrel szemben rendelték el a hatósági házi karantént, ezeket 22,5 ezerszer ellenőrizték, és száz emberrel szemben a hatósági házi karantén szabályainak megsértése miatt kellett szabálysértési feljelentést tenniük. Elmondta azt is, a délelőtti adatok alapján különösebb fennakadás nincs a határátkelőkön. Személyforgalomban Parassapusztánál, Sopronnál és Csanádpalotánál kell kisebb fennakadásra számítani, teherforgalomban pedig Rajkánál, Ártándnál és Csengersimánál a belépő, Sopronnál és Nagylaknál a kilépő forgalomban van egyórás várakozás.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

#Koronavírus

Szavazások

Ön milyen óvintézkedéseket tesz a koronavírus ellen?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás