Lépjen kapcsolatban velünk

Világverseny bírója volt Petővári Attila

Sport

Világverseny bírója volt Petővári Attila

Január 15-20. között a budapesti BOK-csarnok volt a helyszíne az asztalitenisz World Tour 2019-es sorozat első állomásának.

Január 15-20. között a budapesti  BOK-csarnok volt a helyszíne az asztalitenisz World Tour 2019-es sorozat első állomásának.
Bombaerős mezőnyben az asztalitenisz őshazájából, Kínából 16 női és 13 férfi játékos érkezett. Versenynek  – múlt évhez hasonlóan- füzesabonyi részt vevője is volt, igaz nem asztal végén, ha nem az asztal mellett.
Játékvezetőként az FSC asztalitenisz szakosztály tagja Petővári Attila vett részt  a World Tour versenyen, ahol több mérkőzésen működött közre hibátlanul. Nem véletlenül kapta meg ismét a legrangosabb férfi egyéni döntő vezetését vezetőbíróként.

A versenyen taroltak az ázsiai ország sportolói, valamennyi számban kínai házi döntőt rendeztek.

kínai

Ez alól csak a vegyes páros szám volt kivétel, ahol a döntőben – nem kis meglepetésre -magyar vegyes páros is szerepelt Pergel Szandra és Szundi Ádám személyében.

vegyesparos

Döntőben tisztességesen helyt álltak, de ők sem tudták megállítani a kínai hengert.

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk
Hozzászólok

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Önt zavarja az őszi avarégetés?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Lájkoljon minket a friss hírekért!

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás