Lépjen kapcsolatban velünk

Virágvasárnap – fél év után visszatértek templomukba a hívek

Közélet

Virágvasárnap – fél év után visszatértek templomukba a hívek

Virágvasárnap – fél év után visszatértek templomukba a hívek

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. A füzesabonyi katolikus hívek megszentelt barkaágakkal tértek vissza fél év után a felújítás alatt álló templomukba.

Papler Pál atya Lukács evangéliumából idézte fel a Húsvétot megelőző nagyhét eseményeit. Jézus diadalmas bevonulását Jeruzsálembe, megvádolását, elítélését és keresztre feszítését.

Ez a vasárnap “az Úr szenvedésének vasárnapja” néven ismert a liturgiában, a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, “elhozva ezzel a megváltást, amely az örök élet reményét táplálja minden hívőben”.

Tovább olvasás
Önnek ajánljuk

Továbbiak Közélet kategóriában

FEL

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. Elolvasom

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás