Lépjen kapcsolatban velünk
Kb

10 éves a Kis Bocs!

10. születésnapját ünnepli a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület. A kezdetekről, az eltelt évekről mesélt Galyasné Dósa Katalin az egyesület elnöke.

Ez a cikk több, mint 10 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Füzesabonyi járásban élők közül már biztosan rengetegen hallották a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület nevét. Ez nem is csoda, hiszen a Galyasné Dósa Katalin vezetésével működő egyesülte idén már 10. születésnapját ünnepli. Állandó rendezvényekkel, színes programokkal várják az érdeklődőket, így hirdetve céljaikat, megvalósítva a térségben a szemléletformálást.

Az egyesületről, annak létrehozásáról és működéséről, valamint a születésnapi rendezvényről kérdeztem Galyasné Dósa Katalint.

10 évvel ez előtt milyen céllal jött létre a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület?

Egyesületünk 2006. július 8-án alakult, szeptember 14-én lépett bírósági bejegyzésünk jogerőre. Azzal a céllal hoztuk létre, hogy azokat az információhiányokat csökkentsük, amikkel a várandós kismamák, kisgyermekes szülők szembesültek. A célunk az volt, hogy működtessünk egy klubot, ahová rendszeresen meghívunk szakembereket, akikkel beszélgethetünk, feltehetjük kérdéseinket. Az elsődleges motivációm az volt, hogy várandós kismamaként az információhiányokat – melyekkel én és más kismama is rendelkeztünk – pótoljuk szakemberek által. Ez azért volt fontos, mert nem volt olyan klub vagy konferencialehetőség a településen, ahol a várandósággal, szüléssel, gyermekneveléssel foglalkoztak volna.

Miben látszik a Kis Bocs fejlődése?

2006-ban 10 fővel alakítottuk az egyesületet, jelenleg már 50 regisztrált tagunk és 2012-től egy TÁMOP projektnek köszönhetően mintegy 480 önkéntesünk van. Bevételünket a tagdíjak, az adó 1%-ok, pályázati bevételek, illetve a felajánlások, ezek közül is leginkább természetbeni felajánlások adják, melyekért lobbiznunk kell, ami azért fontos, mert évi 3 állandó rendezvényünk van: a Civil Expó, ahol a civil, önkormányzati és gazdasági szféra találkozásának nyújtunk teret, itt lehetőségük nyílik bemutatni tevékenységeiket. A második rendezvény az Egészségnap: Számunkra elsődleges az egészséges életmód, az egészségtudatos táplálkozás és a mozgás hirdetése. Végül, de nem utolsó sorban pedig minden évben megrendezzük a Kis Bocs Mikulást: itt társadalmi szerepvállalásunkat hirdetjük, családok számára, 100 fő részére adunk karácsonyi ebédet, meglepjük ezzel azokat, akik önerőből ezt nem tudják megvalósítani. Immár 300 mikuláscsomagot adunk át hátrányos helyzetű gyerekeknek. Rendezvényeinket várják, készülnek rájuk. Az egyesület által összekovácsolódott csapat mára kis családdá érett, minden rendezvényen a maximumot nyújtva adjuk szívünket-lelkünket. Az egyesületünk híre egyre nagyobb körökbe jut el, egyre többen szimpatizálnak céljainkkal, vagy támogatják azok megvalósítását.

Mivel ünneplitek a 10. születésnapotokat?

Idén lett 10 éves az egyesület, aminek nagyon örülünk. Hálás vagyok a tagoknak, önkénteseknek, segítőknek és támogatóknak, hiszen nélkülük ez nem valósulhatna meg. A Járási Egészség- és Családi Napra várunk szeretettel minden érdeklődőt, ahol a megszokott programokkal és szülinapi meglepetésekkel is készülünk. Emlékezzünk együtt az elmúlt  év legszebb pillanataira!

14184449_672837522879723_5570612338729067600_n

Továbbiak FH színes kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL