38 év a Telekiben- nyugdíjba vonult Birincsik József
November 10-én búcsúztatta el a Teleki Blanka Általános Iskola pedagógus közössége a nyugdíjba vonuló Birincsik József testnevelés-földrajz szakos tanárt. Ebből az alkalomból hosszabb írás jelent meg az intézmény blogján a pedagógus szakmai életútjáról.
1985-től dolgozott a Füzesabonyi I. sz. Általános Iskolában. Szakdolgozatát testnevelés tantárgyból készítette, Fizikai terhelés a labdarúgásban címmel. Pedagógusként ez volt az első és egyben utolsó munkahelye is.
A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskolában hét osztály osztályfőnöke volt. Nagyon sok kiránduláson, iskolai táborban, sportversenyen vett részt pályafutása során.
A Telekiben 38 évig testnevelést és földrajzot tanított. A gyerekekkel versenyeken is részt vettek, ennek eredményeként földrajz tantárgyból országos döntőig is eljutottak, labdarúgás és kézilabda sportágakban többször is szerepeltek országos versenyek döntőjében. Elnöke volt az iskolánban megalakított Botond Diáksport Egyesületnek, amely a gyerekek versenyeztetése, sportolási lehetőség biztosítása mellett a sporteszközök beszerzéséből is jelentős részt vállal. Feladatához tartozott az évi két alkalommal megrendezett Botond sportnap megszervezése és lebonyolítása is.