Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Félix

Sötét
Fény

Erőss Róbert: célunk a bajnokság megnyerése

P2260048

Erőss Róbert: célunk a bajnokság megnyerése

Ez a cikk több, mint 3 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Heves Vármegyei Igazgatósága által kiírt Téli Kupa műfüves labdarúgótornán vasárnap lépett pályára először az FSC -ERŐSS ÚT csapata. A B csoport 1. fordulójában a Poroszló volt az ellenfelük, akit 5-0-ra sikerült legyőzniük.

A mérkőzés után Erőss Róbertet a csapat névadó szponzorát kérdeztük a tavaszi tervekről. – A céljaink változatlanok, vagyis szeretnénk megnyerni a megyei bajnokságot és fel akarunk jutni az NB III.-ba- mondta Erőss Róbert. A téli átigazolások is ezt szolgálják: Szőllősi Ferenc, Fejes János (mindkettő Jászberényi FC) Nagy Gergely (Eger SE) , és Bocsi Patrik (Tiszaújváros) érkezett a csapatba.

Szőllősi Ferenc

– Kibővült a szakmai stáb is Nagy Endre vezetőedző Bocsi Zoltánra immár másodedzőként is számíthat, míg kapusokkal Tiszolczki László foglalkozik. Gyógytornászként Pál Andrea csatlakozott, masszőrként pedig továbbra is Asztalos Péter áll rendelkezésre – sorolta a stáb tagjait Erőss Róbert.

Bocsi Zoltán

Az FSC-ERŐSS ÚT edzőmérkőzései:
Január 28., szombat, 11.00: Füzesabony–Karancslapujtő
Február 4., szombat, 14.00: SBTC–Füzesabony
Február 11., szombat, 11.00: Vecsés–Füzesabony
Február 15., szerda, 17.00: Füzesabony–Mezőcsát
Február 18., szombat, 12.00:Füzesabony–Felsőzsolca

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL