Lépjen kapcsolatban velünk

Füzesabonyi diák állhatott dobogóra az országos közlekedési verseny döntőjében

FB IMG

Füzesabonyi diák állhatott dobogóra az országos közlekedési verseny döntőjében

Remek eredménnyel zárta az országos döntőt a „Ki a mester két keréken?” közlekedésismereti versenyen Vasas Nimród fiú egyéni kategóriában a harmadik helyen végzett, ezzel bronzérmet szerzett a rangos megmérettetésen.

A verseny országos döntőjét június 4-én rendezték meg Budapesten, ahol az ország különböző részeiből érkező általános iskolás tanulók mérhették össze tudásukat. A döntőben 19 csapat vett részt, a diákoknak pedig elméleti KRESZ-ismereteikről és kerékpáros gyakorlati felkészültségükről is számot kellett adniuk.

9333

Heves vármegyét Balázs Emma és Vasas Nimród képviselte. A páros csapatban az előkelő 6. helyet szerezte meg az országos mezőnyben, ami már önmagában is szép teljesítmény. A füzesabonyi Vasas Nimród egyéniben még ennél is nagyobb sikert ért el: fiú kategóriában felállhatott a dobogóra, miután a 3. helyen zárta a versenyt.

FB IMG

Továbbiak Ovi - Suli kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL