Lépjen kapcsolatban velünk

Fontos 3 pontot szereztek labdarúgóink

53429926 388712748350037 7539269562856898560 n

Fontos 3 pontot szereztek labdarúgóink

Idegenben szerezte meg a győzelmet a Füzesabonyi SC labdarúgócsapata a tavaszi bajnokság első fordulójában Egerben.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kezdetét vette szombaton a labdarúgó megyei I. osztályú bajnokság tavaszi küzdelmei. Labdarúgóink a sereghajtó Eger II. csapatának voltak vendégei, ahol sikerült 1:0-s győzelmet aratniuk.

A hazai egriek több NB III-as játékosukat is szerepeltették, hiszen számukra a bajnokság csak jövő héten veszi kezdetét. Kiegyenlített első félidő után az 50. percben a frissen igazolt Koós Krisztián volt eredményes, egy szélről bejátszott labda után, amivel mint később kiderült el is döntötte a mérkőzést. A lefújás után Krisztián értékelte a csapat teljesítményét:- Nagyon boldog vagyok, hogy meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Egész héten és az egész felkészülés alatt keményen dolgoztunk. Úgy érzem, hogy az egész csapat mindent megtett a győzelemért, kiálltunk egymásért és sikerült megtenni az első lépést a tavaszi szezonban. Mindenki jól játszott és nagyon boldogak vagyunk. Szabó Béla (Eger): – Teljesen megérdemelt vendég győzelem született. Bocsi Zoltán: – Nagyon fontos volt a három pont megszerzése.

Következő mérkőzés:
Füzesabony SC – FC Hatvan 2019. március 3. 14:30 Maklár

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL