Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Dorina, Rebeka

Sötét
Fény

11 góllal verték a sereghajtót a leány serdülő kézisek

Image1

11 góllal verték a sereghajtót a leány serdülő kézisek

Ez a cikk több, mint 7 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Azt kértem a lányoktól a mérkőzés előtt,hogy hiába hogy a tabella utolsó helyén van ellenfelünk vegyük komolyan a mérkőzést, de gyakoroljuk is a gyors labdafelhozatalt, figurákat,védekezésünket is próbáljuk megszilárdítani!

A védekezésünk a kapusteljesítményünk jól működött, elöl pedig sok lerohanás/indításgólt tudtunk lőni! Mindenképp dícséret illeti a lányokat hisz az első félidőben mindösszesen 3 gólt kaptunk a lőtt 10 gólunk mellett! Aztán a második félidőre a nagyon lassú játékot játszó ellenfelünk picit bealtatott minket is, sok buta hibát vétettünk de így is magabiztosan 24-13-ra győzedelmeskedni tudtunk! Örülök, hogy majdnem mindenki góllal vette ki a részét a győzelemből, hogy védekezésünk javult, hogy amit gyakorolni szerettünk volna egészen jól működött! A következő fordulóban Debrecenbe utazunk, ami nem ígérkezik könnyű mérkőzésnek, de természetesen oda sem feltartott kezekkel megyünk – értékelt Benedek Réka edző.

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL