Nemes gesztus: magánbüfés támogatja a rászorulókat
Nemes gesztus: magánbüfés támogatja a rászorulókat
Csörgött a telefonom, Gálné Tóth Tímea volt, a Privát Büfé Mezőkövesd tulajdonos. Elmondta, hogy csodálattal követi a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület munkáját és hogy milyen sok családon segítünk. Nagyon tetszik neki az ételdobozunk működése, ehhez a programunkhoz szeretnének csatlakozni. Ha elfogadjuk, akkor hoznának a rászorulóknak ételt – ekként idézte fel a közelmúltban történteket Galyasné Dósa Katalin. Számolt be róla keddi lapszámában a Heves Megyei Hírlap.
A Kis Bocsok elnöke elmondta: örömmel elfogadták, megható volt ez a figyelmesség. Azóta több család evett gírosztálat, cordon bleu-t, olyan ételeket, amiket eddig nem fogyasztottak és hálával köszönték meg. A büfé felajánlotta, hogy augusztus végén az új hamburgereiket olyan gyerekek kóstolhatják meg először, akik még eddig nem ettek hamburgert.
– Nagy izgalommal várjuk a gyerekek reakcióit, amikor megérkezünk a büfébe. Nagyon örülünk ennek a kezdeményezésnek, mert nálunk nem fekszik le senki éhesen, és jó lenne, ha sok étterem, büfé vezetője gondolkodna így – mondta az elnök.



