Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

4 ittas jármű vezetőt fogtak szombaton a megye rendőrei

DSC 8249

4 ittas jármű vezetőt fogtak szombaton a megye rendőrei

4 ittas jármű vezetőt fogtak szombaton a megye rendőrei

Ez a cikk több, mint 5 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Heves megyében az elmúlt 24 órában öt közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül három sérüléssel végződött, két esetben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, három főt az ellenük kiadott körözés alapján. A járőrök négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Akik alkoholos befolyásoltság alatt ülnek volán mögé, fokozott baleseti kockázatot jelentenek. Nemcsak saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik. A vezetési képességekre már a legminimálisabb alkoholfogyasztás is negatív hatással van. Az alkoholos befolyásoltság csökkenti a reakcióidőt, bizonytalanná teheti a vezetőt, ezáltal fokozott baleseti kockázatot jelent. Kérjük, hogy ne fogyasszanak alkoholt, mielőtt autóba ülnek!

… hogy mindenki hazaérjen!

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL