Lépjen kapcsolatban velünk

Október 5-ig kell nyilatkozniuk a szülőknek, hogy igénylik-e fiaik számára a HPV védőoltást

Hpv oltas

Október 5-ig kell nyilatkozniuk a szülőknek, hogy igénylik-e fiaik számára a HPV védőoltást

Október 5-ig kell nyilatkozniuk a szülőknek, hogy igénylik-e fiaik számára a HPV védőoltást

Ez a cikk több, mint 5 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást. A szülőknek október 5-ig kell nyilatkozniuk, hogy igénylik-e fiaik számára. 

Az oltás — mint a lányok esetében is — önkéntes és ingyenes, a védőoltást a szülői beleegyező nyilatkozat után az iskolákban kapják meg a tanulók.

A HPV kétszáz altípusa közül tizenkettő a rákos elváltozást is okozó altípusba tartozik, az alacsony rizikójúak a nemi szervek bőrfelületén kialakuló szemölcsök kialakulását idézhetik elő – ismertette. A fertőzések legnagyobb része egy-két év alatt spontán megszűnik, de vannak olyan betegek, akiknek szervezetében évtizedekig megmarad a vírus, rákos elváltozást okozva.

A nőknél a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV nem kizárólag a nők megbetegedéséért felelős. A férfiak esetében is jelentős rákkeltő tényező a HPV, elsősorban a garat- és gégerákok kialakulásában.

A 12. életévüket betöltött, hetedikes lányok HPV-oltását 2014-ben vezették be, az iskolai kampányoltás keretében az átoltottság ebben a korosztályban elérte a 81 százalékot.

A Mályvavirág Alapítvány videójában többek között nőgyógyászok, onkológusok és gyermekgyógyászok fejtik ki, miért tartják fontosnak, hogy a fiúk is megkapják a vakcinát.

SEGÍTÜNK DÖNTENI!!!

A szülőknek október 5-ig kell nyilatkozniuk, hogy igénylik-e fiaik számára a HPV védőoltást. Mint a lányok esetében, most is segítünk a döntést meghozni.Honlapunkon megtalálhatók a HPV oltással kapcsolatos információk:https://malyvavirag.hu/malyvavirag-magazin/segitunk-a-dontesbenAz alábbi videóban pedig többek között nőgyógyászok, onkológusok és gyermekgyógyászok fejtik ki, miért tartják fontosnak, hogy a fiúk is megkapják a vakcinát.

Közzétette: Mályvavirág – 2020. szeptember 29., kedd

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL