A várossá válás 35. évfordulóját ünnepelte Füzesabony
Március 1-én 35 éve annak, hogy 1989-ben városi rangot kapott Füzesabony, a jeles eseményt egész napos programsorozattal ünnepelték. Délelőtt bölcsőde átadóval, kisvonatozással, gyerekprogramokkal, míg délután a jubileumi ünnepséggel, fotókiállítással és Kormorán koncerttel zárult a sor.
A délelőtti programok után a volt mozi épületébe várták a helyieket a közös ünneplésre, melyen beszédet mondott Nagy Csaba polgármester, felidézte, hogy Füzesabony az ő életében is meghatározó település, ide köti gyermekkora, fiatalsága, munkahelyei is, hiszen évekig dolgozott korábban a Polgármesteri hivatalban, majd a tűzoltóságon.
Ünnepi köszöntőjében kiemelte – 35 év egy város életében a fejlődésről szól, és arról, hogy a település lehetőséget biztosítson az itt élő embereknek, hogy otthonuknak tekintsék Füzesabonyt, ahol biztonságban nevelhetik gyermekeiket, ahol igényeik teljesítésre kerülnek. A fejlődéshez kellettek az elődeink, akik elkezdték lerakni az alapokat. Kellettek hozzá a Füzesabonyban működő vállalatok és vállalkozások, mert ahogy szoktam mondani, velük közös az irány. Az önkormányzatnak is az az érdeke, hogy minél sikeresebbek legyenek, hiszen az általuk befizetett adó jelentős mértéket képvisel a fejlesztés összegében. Kellettek Önök, akik itt ülnek, továbbá mindazok, akik már nem lehetnek velünk, és mindazok, akik egy kicsit is tettek a város fejlődése érdekében.

Azt gondolom, jó úton járunk, de a célt még nem értük el. Tovább kell dolgozni, hogy utódainkra egy olyan várost hagyjunk, ahol szeretnek élni és ahol majd ők is szeretnének családot alapítani. Ehhez támogatnunk kell egymást, és két dolgot nagyon el kellene engedni, az egyik a pesszimizmus, ne mindig a hibát keressük, hanem legyünk büszkék eredményeinkre, másik pedig a megosztottság. A megszerzett értékeiket értékeljük, segítsük egymást a cél elérése érdekében
-zárta gondolatát a városvezető.
Az eseményen részt vett Dr. Pajtók Gábor a térség országgyűlési képviselője. Beszédében kiemelte: Egy város életében nagyon fontos, hogy az ott élő polgárok magukénak érzik-e a városokat, képesek-e, ha a szükség úgy kívánja összefogni, az önös érdekeken felülemelkedni, s akár áldozatot is hozni. Fontos az is, hogy a megválasztott vagy kinevezett vezetőink tisztában vannak-e a feladatainkkal, felelősségünkkel, kellő tudással, magabiztossággal rendelkeznek-e, képesek-e együtt örülni másokkal a mindennapokban, és készek-e felelősséget vállalni az övékért. Én azt tapasztaltam, hogy ezek a feltételek itt Füzesabonyban megvalósultak.

Én számba vettem, hogy az elmúlt és a jelen kormányzati ciklusban, az úgynevezett operatív forrásokból körülbelül 5,5 milliárd forintból tudta Füzesabony a terveit megvalósítani
-tette hozzá a honatya többek közt utalva a városközpont, intézmények, utak megújulására és a kerékpárút megépülésére is.

Gulyás László a város korábbi polgármestere is részt vett az ünnepségen, beszédében szólt arról, hogy a tanácsi és önkormányzati rendszerben a ranglétra minden fokát megjárta, és jóleső érzés visszagondolnia arra a 13 esztendőre, amelyet a város élén polgármesterként töltött el. Nincs olyan szeglete a településnek, amelyet ne ismerne. Jó pár ezer itt élőt személyesen is ismer, és sokukat barátjaként tartja számon. Felidézte azt is, hogy közel 40 éve annak, hogy aktívan részt vett, mint dolgozó, a várossá válási előkészületekben.

A városvezetés elismeréseket adott át azoknak a kiemelkedően szép rajzot készítő gyerekeknek, aki indultak a jubileumra meghirdetett pályázaton, melyen a városban a kedvenc helyüket kellett megörökíteni.

Elismerést vehetett át Kiss Linett, Konta Viktória, Uti Janka , Nagy Zejnep Arina, Paczók Amira és Paczók Mirella, Lehoczkai Dániel, Mencsik Hanna, Nagy Ráchel, Takács Boglárka, Czakó Zétény, Tuza Zoé, Teleki Blanka Általános Iskola, Kozma Korina, Turbucz Szonja Nina, Turbucz Jázmin és Molnár Anna.
Kihirdették a tortapályázat nyerteseit is. Első helyezett lett Magyar Zsanett az oreo tortájával.
Az ünnepség részeként Füzesabony múltját bemutató fényképkiállítás nyílt az Ámor udvarán.

Természetesen nem maradhatott el az óriás torta sem, a város születésnapjára, valamint az eseményen adták át a városvezetésnek a kiemelt képünkön is látható, a füzesabonyi gyökerekkel rendelkező amatőr festő, Gulyás Géza március elsejének délelőttjén városunkról készített alkotását.

A napot Kormorán koncert zárta.








