Lépjen kapcsolatban velünk

Az államalapítást és az új kenyeret ünnepelte Füzesabony augusztus 20-án

P2400091

Az államalapítást és az új kenyeret ünnepelte Füzesabony augusztus 20-án

Ez a cikk több, mint 1 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szent István király életére, cselekedeteire emlékeztek augusztus 20-án a római katolikus templomban. Papler Pál esperes szentbeszédében kiemelte: Szent István sziklára építette az országot, ennek köszönheti a magyar nemzet a katolikus hitet és a fennmaradását, ezt az útmutatást kell a ma emberének is követni. Majd ezt követően megáldotta az új kenyeret.

A templomkertben Nagy Csaba polgármester mondott beszédet. A városvezető a helyi közösség összefogásnak fontosságára hívta fel a figyelmet.

– Augusztus 20. a magyar nemzet számára különleges nap, amelyen Szent István király örökségére és az államalapításra emlékezünk. Ezen a napon nemcsak múltunkra tekintünk vissza, hanem magunkba is nézünk, hogy mennyire tartottuk fontosnak első királyunk intelmeit a hit, a tisztelet és a közösség megőrzéséről. Az új kenyér, mint a közös munka és összefogás szimbóluma, arra emlékeztet, hogy saját céljainkat gyakran alá kell rendelnünk a közösség érdekében. Csak így biztosíthatjuk, hogy a hit és a jövő éljen és továbbra is fennmaradjon – mondta beszédében Nagy Csaba polgármester.

Az idén a templomkertben hirdették ki az idei „Füzesabony legvirágosabb portája” című pályázat eredményét.Családi Ház kategóriában harmadik helyezett lett Nagy László, a második pedig Tóth Benedekné. A legvirágosabb porta réztáblát az Egyetértés úti társasház képviselője vitte haza.Intézményi kategóriában a Hétszínvirág Óvoda képviselője vette át az elsőnek járó elismerést.

A rendezvény koszorúzással zárult.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL