Az Oscar-díj kapujában – aki támogatta a Saul fia megvalósítását
Golden Globe-ot nyert, most pedig Oscar-díjra jelölték a Saul fia című magyar filmet. A díjnyertes alkotás a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. támogatásával valósulhatott meg, Havas Ágnes vezérigazgatóval beszélgettünk a sikerekről.
-Számos ország és befektető utasította el a film támogatását. Önök miért döntöttetek úgy, hogy mégis mellé állnak?
Fontos kiemelni, hogy az európai producerek valószínűleg nem a téma, hanem a megvalósítás módja miatt nem támogatták a filmet. Az egész filmben egy embert követhetünk végig, minden más fókuszon kívül kerül, így nem voltak biztosak abban, hogy egy teljes filmhosszon keresztül ez bírható-e. Hozzánk a Saul fia forgatókönyvét adta be a produkció fejlesztésre, és már az első olvasás után láttuk azt, hogy itt egy különleges megközelítésű alkotásról lehetne szó, ami egy fontos kérdést dolgoz fel, személyes, humánus módon. Úgy gondoltuk, ez egy nagyon érdekes szerzői filmet rejt magában.
-A kezdetekkor gondoltak arra, hogy ez a film majd képviselheti Magyarországot a nívós versenyeken?
A legelején láttuk, hogy ez egy nagyon erős történet és elgondolás. Lényeges volt a forgatókönyvben a megvalósítás leírása, hogy mit, hogyan szeretne a rendező, hogyan szeretné a filmet létrehozni. Most reméljük, hogy talán még egy szinttel feljebb tud jutni a mű, de ezeket a sikereket a kivitelezési fázisban még nem jósoltuk volna meg. Mikor először megnéztük a filmet, az nagyon szíven ütött, láttuk, hogy ez óriási dobás. Izgalmas és érdekes. Tudtuk, hogy különleges eszközökkel és látásmóddal megvalósított filmről van szó, és reméltük, hogy nagyon magas szintig juthat el. Sosem mertem kijelenteni, hogy bármit is nyer majd a film, csak bízom ennek a filmnek az erejében, és hiszek ebben a tehetséges rendezőben, az ő stábjában és csapatában.
-Ön jelen volt a Cannes-i Filmfesztiválon. Mit érzett akkor, a stáb hogy élte meg a sikert?
Ott ülni, és izgulni a producerekkel, operatőrökkel, vágóval, a főszereplő Röhrig Gézával, a forgatókönyvíró Clara Royer-val és Nemes Jeles Lászlóval meghatározó élmény volt számomra. Tudni, hogy valamilyen díjat ez a film kapni fog, nem lehet semmivel összehasonlítani. Eddigi életem legnagyobb élménye. Tudni, hogy kapni fog a film valamit, hiszen három díj reményében ültünk be a terembe. Elkezdték sorolni a nyerteseket, és egyre csak fogytak a kiosztandó díjak… az a szívdobogás, amit az ember ott érez az elmondhatatlan. A legvégén, mikor már csak két díj maradt, belegondoltunk, hogy lehet, hogy egy első filmes kapja meg a díjat. Ekkor konferálták be, hogy a magyar film nyerte a zsűri nagydíját. Ováció fogadta ezt a hírt, hogy ez egy első filmes alkotónak lett a díja. Nem szégyellem kimondani: patakzott a könny a szememből.
-Hogyan értesült a Golden Globe-díj elnyeréséről?
Egész éjjel fenn voltam, és interneten végignéztem az egészet, az első órát, a sztárok bevonulását, hiszen nagyon izgultam a filmért. Mikor kiderült, hogy megkaptuk a legjobb külföldi film díját, onnantól pedig már a lelkesedéstől nem tudtam elaludni. Az, hogy egy magyar film, egy elsőfilmes rendező kap díjat, valami felemelő.
– Véleménye szerint mi a film erőssége? Mitől lett ekkora világsiker?
Azt gondolom, hogy a humánus üzenete. Az, hogy ha az ember érez valamit a másik iránt, hogy felelősséget érez az iránt a fiú iránt, akiről úgy véli, hogy a saját gyermeke, és mindent megtesz azért, hogy a fiú rendes temetést kapjon. Ez egy olyan erő a filmben, melyet rendkívüli módon erősít Röhrig Géza által alakított Saul. Géza tekintete sokunk agyába beégett, hiszen ez a tekintet mindenkiről mesél, aki ott volt a haláltáborokba.
-Mit gondol a negatív, „zsidózó” megjegyzésekről, hozzászólásokról?
Erre Lászlónak van egy jó mondása: Ezek az emberek gondolják végig az életüket, kezdjenek vele valamit, hiszen mi, tudtunk valamit tenni az életünkben! Mi letettünk valamit az asztalra, olyan eredményt hoztunk az országnak, egy olyan eredményt, amit magyar film még soha. Magyarországról beszél az egész világ… Köszönjük Nemes László, csak ennyit tudok mondani!



