Döntetlen a rajton
Döntetlen a rajton
Elrajtolt hétvégén a Labdarúgó Megyei I. osztály 2019/20-as szezonja. A füzesabonyiak, csak úgy, mint tavaly, az Eger SE II csapatának voltak a vendégei.
Nagy hőség, és nem a legjobb minőségű pálya fogadta mind a két csapatot, ami rányomta a bélyegét a csapatok játékára.Ennek tudható be az első félidő eseménytelensége is.
A második félidőt az egriek kezdték jobban, csak Dósa bravúrjai tartották meccsben a csapatot. Érezhető volt, hogy az abonyiak egyre jobban fáradnak, Bocsi Zoltán edző sem tudod érdemben a csapatba belenyúlni.
Az utolsó 10 percben az egriek nagyobb tempót diktáltak, de gólt nem sikerült elérniük, hála Dósa újabb védéseinek.
Eger SE II – Füzesabony SC 0:0
Vitányi László: – Alacsony színvonalú mérkőzésen az utolsó húsz percben megnyerhettük volna a mérkőzést, azonban ez nem sikerült. Összességében reális eredmény született. Nagyon örülök, hogy több ifjúsági játékos is pályára lépett, ráadásul még jól is teljesítettek. Nehéz bajnokság lesz, de igyekszünk helytállni. Bízom benne, hogy a ,,nagyok” behúzzák helyettünk is a három pontot. Köszönjük azon szurkolóknak a jelenlétet, akik megtiszteltek minket a megyei első osztályban is.
Bocsi Zoltán: – X
Következő bajnoki időpontja:
- 08.31 19:00 Füzesabony SC – Maklár SE
- Fotók forrása: Eger SE facebook oldala



