Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Egon, Egyed

Sötét
Fény

Egy félidőt bírtak a serdülő lányok a Debrecen ellen

Fsc szalézi barcika (1)

Egy félidőt bírtak a serdülő lányok a Debrecen ellen

Remek első félidei játékkal rukkolt elő a Füzesabonyi SC leány serdülő kézilabdacsapata a Debrecen ellen, a folytatásban viszont egy pár perces gólszünet megpecsételte a sorsukat és 15 gólos vereséget szenvedtek.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk a Debrecen csapata ellen, ettől függetlenül minden mérkőzésen úgy lépünk a pályára, hogy győzni akarunk. Ilyen hozzáállással küldtem a lányokat a pályára, ami olyan jól sikerült, hogy mindenkit megleptünk az első félidőben mutatott játékunkkal. Védekezésben besegítettünk egymásnak, labdákat szereztünk, kapusaink pedig ziccereket védtek bravúrosan. A támadójátékunk még ettől is jobban működött, sorra alakítottuk ki a helyzeteinket, betörésekből, szélső-beálló pozícióból eredményesek voltunk. A második félidőben bealudtunk az első pár percben , meg is bosszulta magát, egy 6-0-ás sorozattal a Debrecen el is döntötte a mérkőzést, úgy gondolom elfáradtunk a második félidőre, így is emelt fővel jöhettünk le a pályáról, rendkívül tetszett a játék, a hozzáállás, ebből az első félidei játékból lehet építkezni a továbbiakban – értékelt Benedek Réka edző.

Füzesabonyi SC- DVSC SCHAEFFLER II.  19:34 ( 14:15)

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL