Lépjen kapcsolatban velünk

„Életeket változtatunk” – Hegedűs Roland a Bátor Tábor önkéntese

NYT4

„Életeket változtatunk” – Hegedűs Roland a Bátor Tábor önkéntese

Hallott már a Bátor Táborról? Most egy önkéntes szívén át ismerhetjük meg a csodák világát, ahol a gyerekek varázsolnak…

Ez a cikk több, mint 10 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

„Életeket változtatunk… Hisszük, hogy a felhők fölött mindig süt a nap.” Minden bizonnyal Ön is hallotta már a Bátor Tábor elnevezést… nos, az első két mondatot a honlapjukról, a bátrak földjének bemutatkozójából idéztem. És hogy miért éppen azt a kettőt ragadtam ki a gondolatok közül? Mert a táborban résztvevő gyermekek és családjaik élete valóban megváltozik, és a táborban lévő segítők hitének, biztatásának és elszántságának köszönhetően a beteg gyermekek is reményt kapnak: nekik is süthet még a nap…
A Bátor Tábor nem egy szimpla tábor. Erre a varázslatos helyre, vagyis a „bátrak földjére” a súlyosan beteg gyermekek juthatnak el, és szerezhetnek sorsfordító élményeket. A táborozókat a játékok és feladatok során olyan élményekkel ajándékozzák meg, melyek segítségével kimozdulnak megszokott világukból, és rájönnek, milyen hatalmas tetteket vittek véghez, képesek bármilyen kihívással szembeszállni: így a betegségükkel is felvehetik a harcot.
A gyermekeket 3 országból, 47 magyar és 13 külföldi kórházból toborozzák, és ingyenesen vehetnek részt a táborban. A felragyogó, mosolygó arcok között, biztonságos – orvosilag, egészségügyileg is minden gyermek számára megfelelő – környezetben, játszva megy a lelki feltöltődés és erőgyűjtés.
Azonban nem csak a beteg gyermekek számára nyújt lelki energialöketet a tábor. A bátrakat vigyázó önkéntes segítők ugyancsak felejthetetlen élményekkel és életre szóló barátságokkal térnek haza.
Arról, hogy mit is nyújt ez a tábor, a 27 éves Hegedűs Rolandot, a Debreceni Egyetemen végzett biológia-földrajz szakos tanárt kérdeztem, aki már második éve részese a csodának.

Kedves Olvasók! Bár a beszámoló hosszúnak tűnik, higgyék el, miután elolvassák, rá fognak döbbenni, hogy a hossza semmiség ahhoz az érzelmi töltéshez képest, amit egy tábori önkéntes szavain át picit mi is magunkénak érezhetünk.

Hogy találtál rá a táborra?

A Bátor Táborral 2014 elején kerültem kapcsolatba, amikor egy ismerősöm az egyik közösségi oldalon megosztotta a tábor felhívását, hogy önkéntest keresnek. Utána néztem, hogy pontosan miről is lenne szó, és azonnal beleszerettem a kezdeményezésbe és a célba, amiért ott munkálkodnak az önkéntesek.

Mesélj a tábori élményeidről! Bár tudom, hogy nehéz lehet választani közülük, kérlek, oszd meg velünk a legkedvesebbeket!

A tábor egy igazi energiabomba, egy emlékkosár a gyerekeknek és a cimbiknek (önkéntesek) is, hisz nekünk annál szebb dolog nincs, mint amikor látjuk, hogy a „gyerekeink” mennyi mindent megtesznek a táborban, amit nem is hittünk, hittek volna. Az első napon még minden gyerkőc fél, olykor mondják is, hogy nem is biztos, hogy jó helyen vannak. Hasonlattal élve: mint egy virág bimbója, úgy érkeznek hozzánk, ami még rejtegeti belső szépségét, de a táborban napról napra kinyílik. Nagyszerű élmény felfedezni a szülők arcán azt, mikor látják, hogy gyerekük, például egy több hónapig tartó kemoterápiás kórházi kezelés vagy transzplantáció után mosolyog, önfeledten nevetgél, és maguk sem hiszik, hogy egy tábor ennyi mindent képes megváltoztatni.

Egy kedvenc élményem a legelső táboromból származik, amikor egy olyan gyerkőc, akinek a lábába kellet protézist beültetni onkológiai betegsége miatt, úgy végigment egy kifeszített kötélpályán, hogy ő maga sem hitte, hogy képes rá. Mi ott voltunk végig mögötte, ha véletlen leesne, de nem volt ránk szükség. A program után megjegyezte: „tudtam, hogy ott vagy mögöttem, és ha esnék, elkapnál, mert bízom benned, de olyan jó érzés, hogy ezt egyedül meg tudtam csinálni, és le tudtam küzdeni a fájdalmamat”. Az a gyerek, aki pár hónappal korábban még kerekesszékben ült, az most bátran vállalja a kihívást, így beteljesítve a célt, amit a tábor maga elé kitűzött.

A gyerekek kapnak névre szóló kulacsot minden turnusban, amiket általában a cimbik visznek a kalandok során. Utolsó nap, mikor már az utolsó programra tartottunk az egyik lánnyal, megkérdezte, hogy nem vihetné-e a kulacsom, mivel egész héten én vittem az övét. Ugyan egy kis apróságnak tűnhet, de egy cimbi számára ez a gesztus bonbon a lelkének, hogy a gyerekek is mennyire figyelnek ránk.
Másik kedves élményem egy visszatérő gyerek édesapjához kapcsolódik, aki a második turnus után odalépett hozzám: kezet fogott velem, és megköszönte azt, amit mi, önkéntesek  véghezviszünk, majd hozzátette: Tudom, most a hazafelé úton mindenki sírni fog majd a kocsiban, köztük én is, de most végre attól, hogy a gyerekek mennyire boldogok. Ezek azok a pillanatok, amikor tudjuk mi, cimbik, hogy jó helyen vagyunk.

Nagyon nehéz leírni azt, ami a táborban történik, mert ezt át kell élni. Mi úgy hívjuk a tábort, hogy Csodaország, ahol valóban csodák történnek. Szemtanúi voltunk annak, hogy valaki mankóval érkezett, a tábor végén pedig úgy ment a szüleihez, hogy a mankót odaadta a cimbinek, mondván: lepjük meg anyáékat!

A táborban a segítők és a gyerekek nem használják a telefonjukat, az internetet, hanem elzárva a külvilágtól képesek egy olyan kis közösséget létrehozni, ami egyedülálló és lényegesen különbözik a külvilágtól. Itt minden csupa mosoly, boldogság és öröm. …Furcsa a világ, hiszen hazatérve a táborból a családom és barátaim megjegyzik, hogy mintha kicseréltek volna, jó rám nézni, mintha sugározna belőlem a boldogság.

 

Egy hete tértél haza a legutóbbi turnusodról, mely ebben az évben már a második volt.

Igen, most 10 csodálatos, belevaló 12-13 éves lánynak lehettem a „tábori apukája”. A lányok harcoltak a félelmeikkel, volt, akinek az evezés, volt, akinek a magasság okozott problémát. A gyerekek most is napról napra gyarapodtak élményekkel, jó volt őket hallgatni, hogy mennyi mindent tanultak, mennyit fejlődtek. Ők a mindennapjaink kis szuperhősei! Ennyi idős korukra már sok mindenen átmentek.

Hogyan tudna az segíteni a tábor gyermekeinek, aki nem tud személyesen részt venni ebben a programban?

A táborban való részvétel teljes mértékben ingyenes a gyerekeknek és cimbiknek egyaránt, de ez nem valósulhatna meg az adományok és lelkes önkéntesek nélkül, akik futásukkal, úszásukkal pénzt gyűjtenek a Bátor Tábor Alapítvány javára. Örülnék, ha még több életet változtathatnák meg. A tábor honlapján lehetőség nyílik egyszeri adományozásra, adó 1% felajánlására, vagy önkéntesek gyűjtésének támogatására

 

Íme, egy kis érdekesség: Az önkéntes szót a táborban nem használjuk, helyette a cimbora, CIMBI megszólítást alkalmazzuk. Különböző típusa van a cimboráknak: vannak házi cimborák, akik a gyerekek mindennapjait irányítják, ébresztik, programokra kísérik őket és velük vannak minden percben. A játszós cimborák azok, akik a programokat tartják, részt vesznek külön programokra való felkészítésen. Nekik köszönhető, hogy a táborban van íjászat, lovaglás, színjátszás, evezés, fotózás és bátorkodás program (ez utóbbin a gyerekek 9 m magas kötélpályán tehetik próbára bátorságukat). Az EÜ cimbik a szakszerű orvosi ellátásért felelősek: mindig van két orvos és turnustól függően 5-7 nővér. A tábornak van egy speciális turnusa is, a Lélekmadár tábor, ahova olyan családok jöhetnek, akik elvesztették gyermeküket. Ez a tábor egy évet ölel át, mert egy turnus ősszel kezdődik, majd találkoznak tavasszal, a zárás pedig ősszel történik, tehát háromszor négy napot töltenek együtt a családok és cimborák ebben a táborban, ahol a gyász feldolgozását igyekeznek elősegíteni.
bt

Továbbiak FH színes kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL