Lépjen kapcsolatban velünk

Ezekre figyeljünk, ha dinnyét veszünk

Ezekre figyeljünk, ha dinnyét veszünk

Ezekre figyeljünk, ha dinnyét veszünk

Ez a cikk több, mint 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A sokak által emlegetett kongó hang félrevezető lehet, ugyanis nem feltétlenül az érettségét jelzi, hanem utalhat csupán arra, hogy az adott gyümölcsnek magas a víztartalma.

A nyár elmaradhatatlan élménye a görögdinnye fogyasztása, éppen ezért az idei nyári szezonális ellenőrzések sorában a dinnyék mustrája is helyet kapott. A remények szerint ízletes görögdinnye vásárlását jellemzően gondos válogatás előzi meg. A Nébih a fogyasztók számára szeretné megkönnyíteni a választást néhány fontos elvárás kiemelésével.

Egyes jegyekből akár kóstolás nélkül is lehet következtetni a dinnye érettségére.

A csíkos héjú fajtáknál az érett állapotot jelzi a ‒ világosabb csíkoknál megjelenő ‒ halvány vajszín. A sokak által emlegetett kongó hang azonban félrevezető lehet, ugyanis nem feltétlenül az érettségét jelzi, hanem utalhat csupán arra, hogy az adott gyümölcsnek magas a víztartalma.

Lényeges szempont a tárolási körülmények figyelembevétele is.

A nagy rakásba halmozott dinnyék esetén az alul lévők megsérülhetnek, így könnyen romlásnak indulhatnak.

Az ízek megőrzésének nem kedvező, helytelen gyakorlatnak számít a dinnyék tűző napon tárolása is, hiszen a kánikulában felmelegedett gyümölcsben még gyorsabbá válik a romlás folyamata.

Felezett dinnye vásárlásakor célszerű figyelemmel lenni a higiéniai körülményekre is. Lékelt, felvágott dinnyét kizárólag olyan helyen tanácsos vásárolni, ahol az eladó számára biztosított a kézmosási lehetőség, megoldott a kés és az asztal tisztán tartása, valamint a dinnyefelek megfelelő csomagolása (fólia).

A hazai fogyasztók körében továbbra is a gömbölyű alakú, csíkos héjú, piros belsejű görögdinnye a legnépszerűbb. Ajánlott azonban bátran megkóstolni más fajtákat is: így a hosszúkás formájúakat, az egyszínűeket, a sárga héjúakat/belűeket, vagy éppen a „magnélkülieket” is, ugyanis mindezek szintén kiváló ízű dinnyefajták.

A dinnyefogyasztók minél nagyobb elégedettségét támogatja a nyári szezonális ellenőrzés, melynek vizsgálatai sorából idén nem hiányozhat e népszerű gyümölcs sem.

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

Továbbiak FH színes kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL