Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Dániel, Daniella

Sötét
Fény

Felújítás miatt változott a forgalmi rend Eger belvárosában. Mutatjuk hogyan hajthatnak be autóval

D2I5996

Felújítás miatt változott a forgalmi rend Eger belvárosában. Mutatjuk hogyan hajthatnak be autóval

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Forgalomkorlátozással járó munkálatok zajlanak a város több pontján. Ismeretes: még 2018-ban indult az a több mint 5 milliárd forint összköltségvetésű projekt, amely egyebek között az egri szennyvízcsatorna-hálózat bővítését, valamint a meglévő szennyvíztisztító szennyvízvonalának korszerűsítését célozza – közölte az egri önkormányzat.

Fotó: Nemes Róbert

A fejlesztés miatt jelentős forgalmirend-változás lépett életbe a belvárosban: június 2-án, kedden 12 órától csak egy irányban járható a Fellner Jakab utca, amelyen kizárólag a Kossuth Lajos utca felől a Bajcsy-Zsilinszky felé lehet majd autóval közlekedni, és csak célforgalom esetén szabad behajtani. Ezzel együtt megváltozott, megfordult a Bajcsy-Zsilinszky és a Jókai utca forgalmi rendje.

A tervek szerint az idei esztendő végén befejezendő, nagyszabású beruházást hátráltatja, hogy márciusban beszakadt az Egészségház utca közepén húzódó nagy keresztmetszetű csapadékcsatorna. Ennek helyreállítása nem része a projektnek, ám e nélkül – a becslések szerint több 100 millió forintos munka nélkül – az Egészségház utca nem nyitható meg az autós forgalom előtt.

Az önkormányzat szakirodájának munkatársai – egyeztetve a kivitelezővel – olyan megoldást keresnek, amely a lehető legkevesebb kellemetlenséggel jár az egrieknek. Az azonban már most biztos, hogy az Egészségház utca és a Kossuth Lajos utca nyárra tervezett helyreállítása több hónapot csúszik, s az előzetes tervek szerint csak 2020 végén, vagy 2021 tavaszán lehetséges.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL