Fokozottan figyeljünk az utakon, elkezdődött az őzek násza
Július második felétől augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka. A vadak ilyenkor aktívabbak, kevésbé óvatosak, így sokkal többet találkozhatunk velük a mezőgazdasági termőterületek melletti utakon, ezért érdemes fokozott óvatossággal vezetni még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla, írja a police.hu.
Íme néhány szabály, amit érdemes észben tartani:
Közlekedjünk lassabban!
A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladni. Ha lakott területen kívül 90 km/óra helyett csak 80 km/óra sebességgel haladunk, jóval több idő lesz reagálni egy hirtelen felbukkanó vad esetén.
Ne telefonáljunk!
Telefonálni vezetés közben különösen veszélyes és tilos, hiszen aki másra figyel, lassabban tud reagálni. Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban, vagy a következő bukkanó mögött.
Kapcsoljunk távolsági fényszórót lakott területen kívül!
Így sokkal nagyobb terület látható át. Szembejövő forgalom esetén természetesen le kell kapcsolni a reflektort!
Érdemes nagyobb követési távolságot tartani és folyamatosan figyelni az út mindkét oldalát!
A vadállatok kiszámíthatatlanul viselkedhetnek. Van, hogy nem mozdulnak, de az is lehet, hogy megugranak és valamelyik irányba vágtatni kezdenek. Érdemes tudni, ahol egy őz van, számítani lehet többre is.Dudáljunk!
A fényszóróba nézve nem biztos, hogy az állatok látják a járművet, de a hangjelzés segíthet nekik, hogy tudják, merről jön a veszély. Vigyázni kell azonban, ha az állat nem az úton áll, lehet, hogy a hangtól megriad és pont a kocsi elé ugrik.
Amennyiben vadat látunk, lassítsunk, hiszen a vadállatok kiszámíthatatlanul viselkednek. Ha a vad már féktávolságon belül van és az ütközés elkerülhetetlen vészfékezzün és dudáljunk, ne rántsuk félre a kormányt, még ha így el is ütjük az állatot. Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
Vadelütés esetén rendőrt kell hívni, a helyszínt nem szabad elhagyni, ugyanis a vadbaleset is közúti balesetnek minősül! Az elpusztult állatot ne vigye magával, az lopásnak számít!


