
Fordulatos csata után nyert az FSC Nyíregyházán
Férfi kézilabda NB II Észak-Kelet (C-D) Felsőház, 2. forduló
SZIKE Nyíregyháza – Füzesabonyi SC 30–31 (12–14)
Szoros, fordulatokkal teli mérkőzésen szerezte meg győzelmét a Füzesabony a felsőházi rájátszásban. A nyíregyházi vendégszereplés során a Bánik Roland vezette csapat többször is elhúzott, de a hajráig nem tudta végérvényesen megtörni a jól küzdő hazaiakat.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a 24. percig fej fej mellett haladtak a csapatok. Ekkor a vendégeknek sikerült négygólos előnyt kialakítani, de egy rövidzárlat után a Nyíregyháza ismét felzárkózott. A szünetre végül 14–12-es Füzesabonyi vezetéssel mehettek a felek.
A második játékrészben hasonló forgatókönyv szerint zajlott a találkozó: a vendégek ismét elléptek négy góllal, de nem tudták lezárni a meccset. Az 54. percben 27–27-nél teljesen nyílt volt az összecsapás. A végjátékban a Füzesabony bizonyult higgadtabbnak, és minimális különbséggel, 31–30-ra megnyerte a találkozót.
Bánik Roland edző értékelése:
„Újra jól kezdtük a mérkőzést, nem engedtük el az ellenfelünket, még úgy sem, hogy a hazai kapus remek formában védett. A saját kapusunk is fontos pillanatokban segített. Többször is elléptünk négy góllal, de sajnos nem tudtuk megtartani az előnyt. A végjátékban koncentráltabbak voltunk, így sikerült elhoznunk a két pontot. Gratulálok a csapatnak!”
Következő forduló:
Opus Tigáz Hajdúszoboszló – Füzesabonyi SC
2025. április 5., szombat 18:00 – Városi Sportház, Hajdúszoboszló