Lépjen kapcsolatban velünk

Karácsonyra készülve: 25 ezer LED világít a mezőtárkányi portán

Ae951dd79b6d4bcfa9b74339ae5e6d46

Karácsonyra készülve: 25 ezer LED világít a mezőtárkányi portán

Ez a cikk több, mint 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Lázasan készül a mezőtárkányi Halász házaspár a karácsonyra, mondhatjuk, hogy nem aprózzák el az utóbbi években. Tavaly még csak 18 ezer LED világította ki a házat és az udvart, idén emeltek a téten, már 25 ezer ragyog, és még nincs kész…

Míg 2023-ban 18 ezer darab LED-izzóból állt össze a csoda, idén már több mint 25 ezer LED világít majd. A tavalyi – fantázianevükön Szerelemkapu, Északi Sarkvidék, kisvasút terepasztal, pálmafák – díszek mellett idén egy feldíszített fenyőfával és két hattagú rókacsaláddal  bővült, ahol a rókaanya és a rókakölykök a rókalyuk körül ólálkodnak – írja a heol.hu.

Mint az Márta és Zsolt elmondta: minden évben szeretnének megújulni, változatosabbá, színesebbé tenni megjelenésüket. Továbbra is nagy szeretettel várják a családokat, gyerekeket, önzetlenül mutatják be nekik azt, amiért magunk és az ő boldogságukért dolgoztak.

Továbbiak FH színes kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL