Katonasorsok a Don-kanyarban: Füzesabony is gyászolt
Január 12. a doni tragédia emléknapja. Nyolcvanhárom éve, 1943. január 12-én indult meg a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amely a 2. magyar hadsereg számára végzetes fordulatot hozott. A keleti fronton szolgáló mintegy 250 ezres magyar kontingensből – honvédekből és munkaszolgálatosokból – becslések szerint 125–130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy kerültek fogságba. A számok önmagukban is megrendítőek, ám Heves vármegyében különösen fájdalmasan csengenek: a feljegyzések alapján Egerből és környékéről mintegy háromezer katona vett részt a harcokban, közülük körülbelül kétezren már soha nem térhettek haza.
Eger történetéhez a „Dobó István” 14. honvéd gyalogezred neve régóta hozzátartozik: az ezred tagjai között számos egri és környékbeli fiatal teljesített szolgálatot. A város és a környező települések családjai akkoriban ugyanazt a félelmet élték meg: vajon érkezik-e levél a frontról, s ha igen, milyen hírrel. A doni tél –30–35 fokos hidege, a hiányos felszerelés, a korszerűtlen fegyverzet és a túlerővel szembeni kilátástalan védekezés sokakat már a harcok előtt felőrölt.
A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi megállapodás alapján vezényelték ki. Bár az igényeket hosszas alkudozás után mérsékelni tudták, a magyar csapatok hadászati alárendeltségbe kerültek, a jobb felfegyverzésre tett ígéretek pedig jórészt nem teljesültek. A Donhoz 1942 nyarán érkezett alakulatok 208 kilométeres arcvonalat tartottak Voronyezs és Pavlovszk között. A veszteségek már ősszel súlyosak voltak, a döntő összeomlást azonban 1943 januárja hozta: az urivi és scsucsjei hídfőből indított támadás áttörte a védelmet, a hadsereg arcvonala napok alatt felbomlott.
A tragédia nemcsak Eger, hanem a környék kisebb települései számára is sebet ejtett. Füzesabonyból is voltak honvédek az elesettek között – olyan fiúk, férjek, apák, akiknek neve sokszor csak egy megsárgult anyakönyvi bejegyzésben, egy családi emlékben vagy a helyi megemlékezések csendjében maradt fenn. Az emléknap üzenete ezért egyszerre országos és nagyon is helyi: a Don-kanyar nem távoli hadszíntér, hanem egri utcák, füzesabonyi porták, üresen maradt családi asztalok története. Az elesettek előtt ma is úgy tisztelgünk a legméltóbban, ha nevüket, sorsukat és emberi helytállásukat nem engedjük feledésbe merülni.
Foto: Fortepan
