Lépjen kapcsolatban velünk

Két év futás megállás nélkül – 10 304 kilométer Juhász Sándor lábában

Futas

Két év futás megállás nélkül – 10 304 kilométer Juhász Sándor lábában

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A két év alatt Juhász összesen 10 304 kilométert teljesített, ami napi átlagban 14,06 kilométert jelent. Az átlagtempója 4 perc 58 másodperc/km volt.
Teljesítménye részeként:

  • 6 alkalommal futotta körbe a Tisza-tavat (65 km),
  • 10 ultratávot teljesített,
  • 3 maratont (42,2 km),
  • valamint számos rövidebb távú versenyen is rajthoz állt.

Az edzések és versenyek során nem számított sem a nappal vagy éjszaka, sem az időjárás: futott +39 és -10 fokban, esőben, hóviharban és napsütésben egyaránt.

Juhász számára a teljesítmény túlmutat a sporton. Futásával fel kívánta hívni a figyelmet a közösségi összefogás és önkéntesség fontosságára, többek között a Szent Flórián Tűzoltó Egyesület munkájára. Emellett jótékonysági célokat is szolgált, támogatva a Tündérkör Alapítványt, a Hanna Álmaiért Alapítványt, valamint az „Összefogás Hannánk gyógyulásáért” kezdeményezést. Inspirációt szeretett volna adni a sport szerelmeseinek is, többek között a Füzesabonyi Sport Club közösségének.

„Köszönöm mindenkinek a segítséget, szurkolást! Köszönöm a futótársaknak a közösen lefutott távokat, és legfőképp a családomnak a támogatást – nélkülük így nem ment volna”

– írta Facebook-bejegyzésében.

A két évnyi megfeszített munka után most rövid pihenőt tart, de hamarosan újabb kihívások várnak rá: ősszel ismét versenyekre készül.

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL