Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Irén, Írisz

Sötét
Fény

Két lakás még pályázható a fiataloknak

P2310442

Két lakás még pályázható a fiataloknak

Két lakás még pályázható a fiataloknak

Ez a cikk több, mint 1 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Két, Széchenyi úti lakásra nyújthatják be pályázatukat a fiatalok a Kulcs a kezdethez projektben, valamint új elektromos töltőállomást alakítana ki egy cég a városban – többek között erről döntött a füzesabonyi képviselő-testület a rendkívüli ülésén.

Még két Széchenyi úti önkormányzati bérlakásra pályázhatnak a 35 év alatti, füzesabonyi, vagy itt dolgozó fiatalok – hangzott el az önkormányzat szerdai rendkívüli ülésén, ahol ismét megszavazta a pályázat kiírását a testület. Szeptember 15-ig lehet jelentkezni.

A rendkívüli ülésen költségnövekmény iránti kérelem benyújtásáról is szavazott a grémium a Lépj egyet előre városrehabilitációs pályázatban, a plusz forrásból helyi rendezvényeket finanszíroznának.

Két új elektromos töltőállomást alakítana ki egy cég a városban, erre kértek engedélyt az önkormányzattól, az egyik a Rákóczi út 41. számnál lévő parkolóban lenne kialakítva, míg a másik a Ifjúság út 17. számnál.

Arról is döntött a testület, hogy egymillió forint plusz ÁFÁ-ért eladná a 1997-es Ikarus buszt, mely jó ideje használaton kívül van, valamint elárvereznék a korábbi bútorbolt melletti kis területet.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott


FEL