Lépjen kapcsolatban velünk

Kevesellt a fizetséget, így rátámadt idős munkaadójára

Kevesellt a fizetséget, így rátámadt idős munkaadójára

Kevesellt a fizetséget, így rátámadt idős munkaadójára

Ez a cikk több, mint 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Hatvani Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a 49 éves nőt, aki egy nyugdíjas asszonyt az otthonában megtámadva, erőszakkal próbált érvényt szerezni jogosnak vélt anyagi követelésének – – közölte a Heves Megyei Főügyészség.

Az elkövető május végén közreműködött a sértett hatvani lakásának felújításában, melynek során egy rokona leburkolta a fürdőszobát. A munka végeztével a vádlott takarította ki az ingatlant, amiért a lakás idős és súlyosan beteg tulajdonosa 5.000 Ft-ot fizetett neki. A nő kevesellte ezt az összeget, több pénzt követelt, ám a sértett – a munka minőségét kifogásolva – elutasította a kérését, ami miatt a terhelt felindultan távozott a lakásból, ahová azonban június 2-án délután, magát elmaszkírozva visszatért.

Parókát és baseball sapkát tett a fejére, az arcát napszemüveggel és szájmaszkkal takarta el, a cipőire pedig egy-egy szemeteszsákot húzott, majd becsengetett az idős asszonyhoz. A sértett ajtót nyitott, mire a vádlott – félrelökve őt – berontott a lakásba, és egyenesen a szobába ment, ahol magához ragadta azt a kézitáskát, melyben korábbi munkaadója a pénzét tartotta. A rossz egészségi állapotban lévő sértett mindenáron megpróbálta megakadályozni értékeinek eltulajdonítását, ezért elkapta a táska fülét, de a vádlott ellökte őt úgy, hogy mindketten a földre zuhantak. A dulakodás a padlón folytatódott egészen addig, amíg az áldozat kiáltásait meghallva át nem szaladtak a szomszédok, akik azután kihívták a rendőrséget.

A hanyatt fekvő sértetten térdeplő vádlottat az asszony időközben megérkező fia lelökte ugyan az édesanyja mellkasáról, de a bántalmazott nő addigra már csigolyatörést szenvedett.

A rendőrök végül a helyszínen elfogták a gyanúsítottat, akit bűnügyi őrizetbe vettek.

A Hatvani Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérletével és a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolta az elkövetőt, akivel szemben a bíróság – egyet értve az erre irányuló ügyészi indítvánnyal – a soron kívül, technikai eszköz igénybe vételével megtartott tárgyaláson 3 év börtönt és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabott ki.

A döntés ellen a Hatvani Járási Ügyészség súlyosítás, míg a jelenleg letartóztatásban lévő terhelt enyhítés végett jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

Továbbiak Sziréna kategóriában

FEL