Lépjen kapcsolatban velünk

Kevésen múlt a bravúr Karcagon – szoros vereség a listavezető otthonában

Karcag

Kevésen múlt a bravúr Karcagon – szoros vereség a listavezető otthonában

Az NB III Északkeleti csoportjának 27. fordulójában a Füzesabony SC-Erőss út Karcagon vendégszerepelt, ahol a bajnoki címre törő hazaiak ellen egy végletekig kiélezett mérkőzésen szenvedett 2–1-es vereséget. A vendégcsapat teljesítménye alapján reális esély volt a pontszerzésre, sőt, egy pillanatra még a győzelem lehetősége is felcsillant.

A Liget Úti Sporttelepen rendezett találkozón az első félidőben egyik csapat sem tudott betalálni, de a Füzesabony jól zárta le a karcagi támadásokat, és többször is veszélyes kontrákat vezetett. A fordulás után aztán felpörögtek az események: a 47. percben Juhos Dániel találatával a vendégek szerezték meg a vezetést, sokkolva ezzel a hazai közönséget.

A válasz azonban nem váratott sokat magára: két perccel később Ádám Ferenc egyenlített, majd a 77. percben Girsik Ákos értékesítette a hazaiaknak megítélt büntetőt. A hajrában a Füzesabony mindent megtett az egyenlítésért, de a jól záró karcagi védelem és a szerencse is a hazaiakkal volt.

A mérkőzés után Bocsi Zoltán, a Füzesabony SC-Erőss út vezetőedzője így értékelt:


A bajnokesélyes otthonában majdnem sikerült egy tökéletes mérkőzést játszani. Benne volt a meglepetés, a srácok óriásit küzdöttek, de ez most ennyire volt elég.

A Füzesabony számára május 11-én, vasárnap 17 órakor hazai pályán folytatódik a bajnokság az FC Hatvan elleni összecsapással, ahol újabb fontos pontokért lépnek pályára a fiúk.

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL