Lépjen kapcsolatban velünk

Kifosztással és magánlaksértéssel vádolják az ágyrajáró nőt

ágyrajáró.LOGO

Kifosztással és magánlaksértéssel vádolják az ágyrajáró nőt

Ez a cikk több, mint 3 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vádat emelt viszont a Füzesabonyi Járási Ügyészség azzal a 30 éves nővel szemben, aki nem csak telefont tulajdonított el egy nyugdíjas korú férfitól, hanem más jellegű bűncselekményt is elkövetett a káli kistérségben-tájékoztatta portálunkat Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

A bíróságra benyújtott vádirat szerint a nő tavaly nyáron egy este Kálban kereste fel az általa látásból ismert sértettet azért, hogy szállást kérjen tőle. Kérése olyannyira meghallgatásra talált, hogy az éjszakát végül a ház egyetlen lakószobájában, közös ágyban töltötték. Hajnalban azután – kihasználva, hogy vendéglátója még alszik – a vádlott eltulajdonította a férfi mobiltelefonját, valamint a párna alá rejtett tárcájából 50.000 forintját.

Mintegy másfél hónappal később a nő Kompolton jelent meg, ahol hajnalban felmászott egy korábbi barátja házának a tetejére, majd onnan a tetőpalát erőszakosan megbontva bejutott az épületbe, melyből csak rendőri intézkedést követően, többszöri felszólításra volt hajlandó távozni a reggeli órákban. Két nappal később a vádlott megismételte ezt a házijogot súlyosan sértő cselekményét azzal, hogy akkor kéretlenül még a sértett ágyába is befeküdt.

A járási ügyészség kifosztás bűntettével és magánlaksértés bűntettével vádolja a büntetett előéletű nőt. A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság két év börtönt szabjon ki a terhelttel szemben és két évre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, továbbá kötelezze kártérítés megfizetésére is.

Továbbiak Sziréna kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott

FEL