
Letette az esküt a város új képviselő-testülete -galéria
Hétfőn esküt tett a város új képviselő-testülete, Nagy Csaba a harmadik ciklusát kezdi meg polgármesterként. Molnár Richárdot választották alpolgármesternek.
Mint ismert Füzesabonyban a június 9-ei helyhatósági választáson a szavazópolgárok ismét Nagy Csabát választották meg polgármesternek, aki immár harmadik ciklusát kezdi meg városvezetőként. A képviselő-testületnek 6 Fidesz-KDNP-s és két független tagja lett.
Hétfőn a grémium, miután a helyi választási bizottság elnöke, Baros Béláné tájékoztatást adott a választás eredményéről az önkormányzati képviselők és a polgármester letette az esküt. Képviselő-testület tagja lett:
Juhász Sándor, Kovácsné Szűcs Noémi, Molnár Richárd, Sipos Attila, Szabó Sándor, Valyon István, Veres Attila, Veres Péter.
Nagy Csaba az ülésen ismertette polgármesteri programját.
Mint elmondta: Mindig csapatban gondolkodik, így fogalmazta meg a célokat most is, mely továbbra is Füzesabony fejlődése és egy élhető város létrehozása. Terveire példaként hozta a Zöld várost, mely az északi városrészen folytatódik az elnyert egy milliárd forintból. Ígéretet tett arra, hogy a Hősök út felújítása is megvalósul, P+R parkolók jönnek létre. Megújul a Szabadság és a Turul út kereszteződésének környezete, az emlékmű és a park is, valamint vizesblokkot alakítanak ki. Megújul pályázati támogatásból a sportpálya futóköre és létrejön egy sportpark, bővítik az ipari parkot, a kamerarendszert, tervben van a könyvtár és a hivatal épületének felújítása, valamint továbbra is támogatják a civil szervezeteket.
Szavaztak polgármester illetményének és költségtérítésének megállapításáról, majd az alpolgármester személyéről is döntöttek. Molnár Richárdot választották alpolgármesternek.
A testület módosította a 2014-es szervezeti és működési szabályzatot, valamint annak mellékletében szereplő hatásköri listát. A hivatal SZMSZ-e is változott.
Az alakuló ülésen megválasztották az önkormányzat állandó bizottságának elnökeit, választott tagjait és nem képviselő bizottsági tagjait, valamint a tanácsnokokat is.
Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke lett Veres Péter, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökévé választották Valyon Istvánt, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke lett Kovácsné Szűcs Noémi.
Kulturális tanácsnoknak választották Sipos Attilát.










