Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Félix

Sötét
Fény

Megújult a házasságkötő terem

ANN

Megújult a házasságkötő terem

Megújult a házasságkötő terem

Ez a cikk több, mint 5 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mostantól megszépült belső környezet fogadja a jegyespárokat a füzesabonyi házasságkötő teremben, mely méltó helyszíne lehet ezentúl az esküvők mellett a rendezvényeknek is egyaránt.

Megújult Füzesabony egyik ikonikus helyisége, a Házasságkötő terem. A munkálatok még tavaly év végén kezdődtek és idén január végén fejeződtek be – számolt be róla Molnár Richárd alpolgármester.

Mint mondta – fontos céljuk az önkormányzati épültek felújítása. Füzesabonyban a mozi, a közösségi ház és a házasságkötő terem egybefüggő épületet alkot, a felújításból eddig a házasságkötő terem maradt ki egyedül. Fontosnak tartottuk a rendbetételét, mert díszteremként is funkcionálhat, így ebben az épületegyüttesben mostantól már négy rendezvény is tartható egyszerre.

A munkálatok során lecserélték a régi linóleum padlózatot magas kopásállóságú, vízálló parkettára, kicserélték a teljes villamoshálózatot, energiatakarékos led világítást szereltek föl, festettek, új függönyöket kapott a terem, valamint a székek új huzatot.

A felújítást a Városüzemeltetési Kft. végezet és az önkormányzat saját forrásból finanszírozta, mintegy 1,6 millió forint értékben.

A felújítás azért is volt időszerű, mert a házasságkötő terem előtti tér a hamarosan induló Zöld város projekt részeként újul meg, így még méltóbb környezetet teremthetnek az esküvőknek, rendezvényeknek – húzta alá az alpolgármester.

 

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL