Megünnepelte Füzesabony a megújult városközpontot
A mai délelőtt adott lehetőséget arra, hogy a városban élők megünnepeljék az új belvárost. A délelőttöt a Szihalmi Fúvósok és az Egri Majorett Kulturális Egyesület nyitotta meg.






Nagy Csaba polgármester beszédében megköszönte a projektben dolgozók munkáját, a város lakóinak türelmét és építő javaslatait. Utalt arra, hogy hamarosan eredménye lesz az északi városrészre benyújtott pályázatnak, mely pozitív elbírálás esetén újabb fejlődést jelent Füzesabonyban.





Juhász Attila Simon a Heves Vármegyei Közgyűlés elnöke gratulált a Füzesabonyhoz méltó városközpont megvalósulásához.

Dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő úr – aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen – többek között az alábbiakat üzente a város lakóinak: „Több alkalommal megtapasztaltam, hogy a füzesabonyiak méltók a bizalomra és megérdemlik a támogatást. A városban jelen lévő civilek tevékenysége és önkéntességbe vetett hite többször bizonyította már számomra, hogy érdemes erősíteni a közösségeiket, támogatni a városukat.”
Átadásra kerültek az Én zöld városom című rajzpályázat díjai. A felhívásra 30 pályamunka érkezett, melyet a város vezetése bírált el.









Óvodás kategóriában:
1.helyezett: Molnár Viktória és Lakó Patrik Hétszínvirág Óvoda Makk Marci csoport

2. helyezett: Gubicza Balázs Gábor Hétszínvirág Óvoda Makk Marci csoport

3. helyezett: Mencsik Hanna Hétszínvirág Óvoda Süni csoport

A város különdíját: Gózon Jázmin kapta, „A város tündére vigyáz a rendre” című munkájáért.

Általános iskolai kategóriában:
1.helyezett: Poczok Levente Teleki Blanka Általános Iskola

2. helyezett: Csepregi Lilla Teleki Blanka Általános Iskola

3. helyezett: Turbucz Szonja Nina Teleki Blanka Általános Iskola

3. helyezett: Agócs Diána Teleki Blanka Általános Iskola

Gratulálunk a díjazottaknak!
A délelőttön fellépett Ferenczi Gabriella Baby és csapata.

Elrajtolt a FutAbony.

A város vezetői és a civil szervezetek képviselői közösen ültettek fát.



Jelen volt a város egyik legaktívabb civil szervezet, a Füzesabonyi Kertbarát Kör, aki kóstolósátrába várta a vendégeket.





Ingyenesen használhatták a körhintát és az ugrálóvárat a gyermekek.








Itt voltak a Széchenyi István Katolikus Általános Iskola tanulói Nagy István tanár úr vezetésével, és egy KRESZ pályán próbálhatták ki kerékpáros ügyességüket a kilátogatók.


Lehetőség volt vásárolni a helyi Kreatív Klub munkáiból.




