Lépjen kapcsolatban velünk

„Mert a Mikulás létezik” – csodát vitt a gyerekeknek a Kis Bocs Mikulása

P2130282

„Mert a Mikulás létezik” – csodát vitt a gyerekeknek a Kis Bocs Mikulása

„Mert a Mikulás létezik” – csodát vitt a gyerekeknek a Kis Bocs Mikulása

Ez a cikk több, mint 6 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Több mint háromszáz darab édességekkel jócskán megpakolt csomagot készített össze idén is a Kis Bocs Baba Mama Közhasznú Egyesület Mikulása a füzesabonyi járásban élő gyerekeknek. Az egyesület azt vallja, hogy igenis létezik a Mikulás és egyetlen gyerek sem maradhat ajándék nélkül.

A szihalmi Magyar-Tár-Házba várta a Füzesabonyi Járásban élő gyerekeket szombat délelőtt a Kis Bocs Baba Mama Közhasznú Egyesület, ugyanis náluk már hagyomány, hogy Mikulás napján megvendégelik és megajándékozzák a kicsiket. A rendezvénnyel elsősorban a rossz anyagi körülmények között élő gyerekeknek akartak örömet szerezni.

Galyasné Dósa Katalin az egyesület elnöke azt vallja:

Igenis létezik a Mikulás és a mi Missziónk az minden évben, hogy nem engedjük meg, hogy a közvetlen környezetünkben legyen olyan gyerek, aki nem kap Mikulás csomagot.

A jótékonysághoz a Kis Bocs idén ruhaadománnyal és játékokkal megtöltött ingyen elvihető sarokkal is hozzájárult. Arról, hogy a gyerekek jól érezzék magukat önkénteseik és a Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai gondoskodtak.

A gyerekek nemcsak kaptak, de adtak is, a kreatív sarokban karácsonyi díszeket készítettek arra a fenyőfára, ami rászoruló családokhoz kerül majd.

A járás szinte minden településéről érkező gyerekeket a bőséges tízórai után meglátogatta a Mikulás, aki segítőivel több mint kettőszáz csomagot osztott szét.

Majd felült a hintójára és segítőivel, a krampuszokkal azokat a besenyőtelki és füzesabonyi nehéz körülmények között élő gyerekeket látogatta meg, akik nem tudtak eljönni a rendezvényre.

Több mint száz mikuláscsomaggal csalt mosolyt a kicsik és egyben a szülők arcára is.

A cikk megjelenését támogatta:

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL