Lépjen kapcsolatban velünk

Mostantól védjegyoltalom alatt áll a Kis Bocs MediMentor kifejezése

Medimentor

Mostantól védjegyoltalom alatt áll a Kis Bocs MediMentor kifejezése

Mostantól védjegyoltalom alatt áll a Kis Bocs MediMentor kifejezése

Ez a cikk több, mint 1 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A napokban kapta meg a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalától azt a dokumentumot a Kis Bocs Baba-Mama Közhasznú Egyesület, melyben védjegy alá helyezték az egyesület eredetileg menekülteket segítő szolgáltatásának elnevezését, a MediMentort. A szolgáltatás eredetileg a menekült családok társadalmi beilleszkedésének segítésére jött létre, azóta hatalmas lépést tettek előre, ugyanis az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen már a szociális képzés része a MediMentori szolgálat, valamint a közelmúltban megkeresést kaptak a Debreceni Egyetemtől is. A Kis Bocs távlati terve, hogy a menekülteken túl a magyar lakosság számára is elérhető legyen a szolgáltatás, és önálló szakként legyen jelen a felsőoktatásban.

A Kis Bocs Egyesület az orosz-ukrán háború kirobbanása után tenni akart a Magyarországra érkező menekültek megsegítéséért, ezért Galyasné Dósa Katalin az önkénteseivel megalapította a MediMentor szolgáltatást, mely tavaly nyár óta működik.

A 12 fős MediMentor szolgálat az élet minden területét lefedi. Van benne jogász, szociálpolitikus, jogvédő, szociális szakember, egészségügyi szakember, védőnő, tolmácsok és önkéntesek

– nyilatkozta korábban portálunknak Galyasné Dósa Katalin az egyesület elnöke.

Mint ismert Ukrajnából a háború elől menekülteket, családokat vármegyénkben Egerben , Füzesabonyban, Szihalmon és Gyöngyösön szállásolták el.

A kezdeményezés a társadalmi beilleszkedést szolgálja, hiszen a menekülteknek nap mint nap, kisebb-nagyobb problémákkal kell szembenézniük, mint a nyelvi nehézségek, a gyerekek taníttatása, beilleszkedés, hivatalos ügyek intézése, ezekben segít a MediMentor szolgálat.

Az élet minden területén támogatják őket. Eddig többek közt segítettek már idegenrendészeti kérdésekben, orvoshoz kísérik őket ha szükséges, munkakeresésben, az interjúkra is velük mennek, az óvoda és az iskolai beiratkozásban.

Nagyot léptek előre azóta!

Novembertől az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen a szociálpolitikai képzés része a MediMentor szolgálat.

Galyasné Dósa Katalin elmondta, a terveik szerint a MediMentori szolgáltatást kiterjesztenék minden magyar állampolgárra. Ezért célkitűzéseik között szerepel a felsőoktatásban beépíteni a szociális szakemberek képzésébe önálló szakként. Ennek első állomása az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen való tantárgyként való oktatása, mely novembertől érhető el a hallgatók számára.

Hozzátette – a közelmúltban kaptak felkérést a szolgáltatás bemutatására a Debreceni Egyetemtől.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL