Lépjen kapcsolatban velünk

„Négy pontos” mérkőzésen győztek Bánik Roland tanítványai Kisvárdán

„Négy pontos” mérkőzésen győztek Bánik Roland tanítványai Kisvárdán

„Négy pontos” mérkőzésen győztek Bánik Roland tanítványai Kisvárdán

Ez a cikk több, mint 3 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hétvégi férfi felnőtt és ifjúsági fordulóra pénteken került sor Kisvárdán. 

Bánik Roland edző értékelése:

Az ifi mérkőzésen fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik csapat sem alakított ki nagyobb előnyt. Sok hibával játszva, rengeteg helyzet kihagyásával a félidőben még így is 3-mal sikerült vezetünk. A második félidő hasonlóan alakult az elsőhöz, de itt lépésről lépésre sikerült közelebb zárkózni a Kisvárdának. A hazai csapat taktikát váltva, szoros emberfogással kivette a játékból a csapatunk legjobbját. Ezzel a lépéssel zavart is okozott és végül 2 góllal nyerte meg a mérkőzést.

Kisvárdai KC – Stavmat Füzesabonyi SC 31:29 (15:18)

Ezután következett a felnőtt mérkőzés. A Kisvárda csapata a szezon folyamán, hazai pályán megverte a listavezető Nyírbátort, akinek ez az egyetlen veresége a szezonban. Nem számíthattunk könnyű összecsapásra. A mérkőzés elejétől kezdve koncentráltan játszottunk, mind támadásban, mind védekezésben. Jó védekezés mellé, jó kapus teljesítmény párosult. Folyamatosan vezettünk, igaz nem sikerült kialakítani nagyobb különbségű előnyt. A félidőben két gólos vezetéssel mentünk pihenni. A második játékrészben tovább folytatódott a szoros csata. Sikerült 4 gólos előnyt is kialakitani a félidő felében. Ekkor egy kis segítséget kapott a hazai csapat a játékvezetőktől, kétszer is kettős hátrányba kellett helyt állni. Ezt is bravúrosan hajtotta végre a csapat, a hazaiak nem tudtak közelebb férkőzni 2 gólnál. A mérkőzés végére be biztosítottuk a győzelmet. Megérdemelten, végig vezetve nagyon fontos két pontot szereztünk. Gratulálok a fiúknak.

Kisvárdai KC – Füzesabonyi SC 24:28 (12:14)

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL