Lépjen kapcsolatban velünk

Német nemzetiségi nap Aldebrőn

Német nemzetiségi nap Aldebrőn

Ez a cikk több, mint 7 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Heves és Nógrád Megyei Német Nemzetiségi Nap első alkalommal került megrendezésre Aldebrő község Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében 2016. április 23-án, Aldebrőn. A Német Nemzetiségi Önkormányzat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Nemzetiségi kulturális kezdeményezések” című felhívására benyújtott pályázatán támogatást nyert a projekt finanszírozására, valamint az Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége is nagyban hozzájárult a rendezvény létrejöttéhez.

A most megrendezett nagyszabású kulturális esemény 2 megye részvételével valósult meg, hiszen nagyon fontos új hagyományőrző közösségek megismerése, bemutatása, kapcsolatok kialakítása és fenntartása.

Heves megyéből meghívott Német Nemzetiségi Önkormányzatok: Kompolt, Kápolna, Kerecsend, valamint Nógrád megyéből Berkenye és Szendehely. Az előadók német dalokat énekeltek, a táncosok hagyományos sváb táncokkal léptek fel, a tanulók német nyelvű műsorukkal szórakoztatták a jelenlévőket.

Ez az esemény lehetőséget biztosított arra is, hogy köszöntsék Aldebrő község díszpolgárát, Sasvári Olgát.

Aldebrő Német Nemzetiségi Önkormányzatának legfontosabb célja az önazonosság megőrzése anyanyelvének, történelmi hagyományainak tekintetében, valamint szellemi és tárgyi emlékeinek ápolásában. Fontosnak tartja, hogy ősei kultúrája megmaradjon a következő nemzedékeknek, valamint a német nyelv használatát előtérbe helyezze, a magyar identitás mellett erősítse a német származás felvállalását is a fiatalokban.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat bízik abban, hogy ez a kulturális nap hagyományteremtő rendezvénnyé válik, és évente megrendezésre kerül más és más helyszíneken.

Továbbiak Kultúra kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL