
Nyitrai Zsolt egy nehézsúlyú bokszlegendával találkozott
Nyitrai Zsolt egy nehézsúlyú bokszlegendával találkozott
Nagy ököl, nagy szív – írja legfrissebb Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök főtanácsadója, aki ezúttal Evander Holyfield bokszlegendát látta vendégül.
Nyitrai Zsolt egy igazi világbajnokkal, az egyik legnagyobb harcossal, Evander Holyfield ökölvívóval reggelizett.
Mint írja, a bajnok büszke a nemzetére, családszerető, igazi keresztény. Máig Ő az egyetlen, aki négyszer lett nehézsúlyú világbajnok, ráadásul kétszer is kiütötte Mike Tysont.
Evander Holyfield 1962. október 19-én született amerikai profi ökölvívó, aki 1984 és 2011 között volt aktív versenyző. Az 1980-as évek végén cirkálósúlyban, az 1990-es évek elején pedig nehézsúlyban lett vitathatatlan bajnok, és ő az egyetlen bokszoló a történelemben, aki a három öves időszakban két súlycsoportban is vitathatatlan bajnoki címet szerzett. A „The Real Deal” becenévre hallgató Holyfield az egyetlen négyszeres nehézsúlyú világbajnok, aki 1990 és 1992 között a WBA, a WBC és az IBF egyesített bajnoki címét, 1993 és 1994 között a WBA és az IBF címét, 1996 és 1999 között pedig egy harmadik alkalommal a WBA címét is magáénak tudhatta; az IBF címét harmadszor 1997 és 1999 között, a WBA címét pedig negyedszer 2000 és 2001 között. (Forrás: Wikipedia)