Önzetlenségből ötös! – Füzesabonyi rekorder véradók

Járdán Tiborné Kati néni 115 alkalommal, míg férje, Járdán Tibor 108 alkalommal nyújtotta karját véradásra, hogy ezzel segítsen embertársain, életeket mentsen. Magas véradásszámukkal méltán kiérdemlik a füzesabonyi rekord véradószámú házaspár megnevezést.  Nagy csodálattal tekintek rájuk, azonban a mostani érzelemmel teli beszélgetés még nagyobb hőst faragott belőlük a szememben…. és mindenki elhiheti, nem túlzás ezeket az embereket hősnek titulálni, hiszen ők azok a hétköznapi hősök, akik önzetlenségük által jobbá teszik világunkat.

A Füzesabonyban élő rekordszámú véradókat arról kérdeztem, mi indította el őket ezen az úton, mi motiválja őket még ma is a rendszeres véradásra.

Járdán Tiborné Kati néni elmondta: egy családi probléma megoldásának kapcsán éreztem úgy, hogy amint betöltöm a 18. életévemet, el kell mennem vért adni. Akkor egy közeli hozzátartozómon szerettem volna  segíteni, de azóta is mindig eljártam, mert sosem tudtam abbahagyni, mindig lebegett a szemem előtt egy cél, amiért el kellett mennem.  Mindig történt valami olyan, ami miatt úgy éreztem: igenis menni kell! Miután megismerkedtem Tibivel, már együtt jártunk vért adni – mondta.

Vércsoport szerint kiválasztottak minket, majd bekerültünk az egri véradó állomásra, ahová havonta jártunk plazmaferezisre – folytatta. Egyetlen alkalmat sem mondtunk le vagy hagytunk ki. Havonta vették le, volt, hogy szétválasztották a vérünket. A vérsavót kicsapatták, és már volt, aki a harmadik emeleten várta, adták is oda neki. De számos esetben gyógyszert készítettek el belőle. Éveken át havi rendszerességgel jártunk a véradó állomásra, és amikor a fiunk, Krisztián kicsi volt, őt is vittük magunkkal. Nem tudtuk hová tenni, így el kellett jönnie velünk. Eljátszott a nővérekkel, mindig jól elvolt, miközben látta, hogy mi folyamatosan segítünk. Ez után nem volt kérdés, mikor már tehette ő is járt vért adni, kezdetben a honvédségnél, majd miután leszerelt, rendszeres véradó lett ő is. Így alakult ki a családban a rendszeres véradás – mesélte.

Adj vért, és ments meg 3 életet! – hangzik a Vöröskereszt mottója. Ezt talán mindenki hallotta már, mindenki ismeri, de kevesen gondolnak bele, hogy ez mit is jelent. Mikor megkérdeztem Kati nénit, hogy miért is jó vért adni, gyönyörű választ kaptam.

Szerintem attól jobb nincs, mikor tudja azt az ember, hogy egy egészségestől leveszik a vért, amiről tudjuk, hogy egy beteg kapja meg, akinek nagy szüksége van rá – mondta Kati néni, láthatóan meghatódva, majd így folytatta:  Attól, hogy tudom, hogy az én leadott véremet fel tudják használni, és tudom, hogy ezzel megmentenek mást, attól jobb dolog nincs a világon! Mikor elkezdtük a véradást, még nem volt olyan, hogy SMS-t küldtek, de ma már értesítenek arról, ha felhasználták a véredet.  Ettől az életben szebb és jobb dolog nincs, minthogy én valakit megmenthetek – mondta Kati néni, de férje is helyeslőn bólogatott és mosolygott közben.

Nem is haboztam, így Járdán Tibort is megkérdeztem, hogy őt mi motiválta a rendszeres segítségnyújtásra.

Fiatalon kezdtem én is – mondta. Még a honvédségnél kezdtem, ők irányítottak. Előtte nem is adhattam, akkor még gyerek voltam. …Volt olyan, hogy Debrecenben tanultam, és akkor az iskola is szervezetett véradásra embereket. Amikor pedig a románoknál volt a forradalom, mikor Chaucheskut megbuktatták, karácsony előtti napon rendkívüli véradás volt. A szerencsétlen embereknek kellett a vér, és bementem Egerbe, hogy segítsek. Összesen azóta már 108 alkalommal adtam vért, a feleségem 115 alkalommal, a fiunk pedig immár negyvenszeres véradó.

Napjainkban a fiatalok már nem tartják olyan fontosnak a véradást, vagy nem mernek elmenni. Mit gondolnak, mi lehet ennek az oka?

Nem gondolnak bele, hogy milyen nemes dolgot is tesznek azzal, ha elmennek vért adni. Az egyébként nem igaz, hogy nem fáj, ráadásul nekünk már olyan vastag a vénánk a sok véradástól, hogy normál esetben nem is nagyon lehet tőlünk vért venni. Ha megnyomkodjuk, már érezni lehet, hogy kemény. Mikor elmentünk véradásra, akkor már tudtuk, hogy fáj, de mondtuk: szúrjanak meg még egyszer, mert ezért megéri. Bele kell gondolni, hogy milyen célért is nyújtjuk oda karunkat. Ha nem is lesz mindenkiből rendszeres véradó, azért még el kell menni, meg kell próbálni. Felbecsülhetetlen érzés emberéleteket menteni…