Pecázással pihenhetik ki a járvány fáradalmait az egri kórház dolgozói – videó
A Tisza-tó környékén öt kórház kapott száz-száz éves horgászbérletet, mintegy 15 millió forint értékben. A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft-nél úgy gondolták: a tavalyi forgalom- és árnövekedésükből azok kapjanak lehetőséget, akiknek a járvány után a legnagyobb szükségük lesz a pihenésre – számolt be róla az Eger Hírek.
Mint az Eger Hírek megírta: az ünnepélyes átadást a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Kft. tiszafüredi székhelyén tartották meg. A videóban az érintettek nyilatkoznak arról, mit jelent a felajánlás.
A debreceni, karcagi, miskolci és szolnoki kórházak mellett az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak is felajánlottak száz darab éves horgászbérletet.
Dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, a Tisza-tavi Fejlesztési Tanács alelnöke az átadón elmondta: mintegy 3 millió forint értékben sikerült „jutalmazni” az egri dolgozókat.
Az egri kórház főigazgatója azt mondta: a dolgozók most fizikai és pszichés értelemben is óriási terhelés mellett bizonyítják nap, mint nap, hogy igenis méltóak arra, hogy hősöknek nevezzük őket. Dr. Vácity József hozzátette, később fontos rekreációs lehetőség lesz majd számukra a kikapcsolódás ezen formája.
Juhász Benedek, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. marketingvezetője kifejtette, a 2020-as év számai pozitív képet mutatnak: közel 130 ezer horgásznapot töltöttek a tónál, ami majd’ 30 százalékos növekedés 2019-hez képest. – Úgy gondoltuk, méltatlan lenne hozzánk, ha ebben a helyzetben a többletbevételeket nem fordítanánk felajánlásra – mondta, hozzátéve, hogy az öt kórháznak juttatott horgászbérletek összértéke mintegy 15 millió forint.



