Lépjen kapcsolatban velünk

Posta: egyeztetést javasol Nagy Csaba polgármester

Posta: egyeztetést javasol Nagy Csaba polgármester

Ez a cikk több, mint 1 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Levelet írt Nagy Csaba polgármester a Magyar Posta megbízott vezérigazgatójának az északi városrészen lévő, takarékossági okok miatt bezárásra kerülő postahivatal ügyében.

– A Magyar Posta által kiadott közleményből értesültem én is, hogy november 11-től ideiglenesen bezár a Szabadság úton lévő kisposta. Az egyeztetés elmaradása miatt írtam levelet a társaság megbízott vezérigazgatójának, hogy lakosság érdekeit szem előtt tartva bezárás előtt célszerű lett volna tárgyalásokat folytatni. Városunk helyi sajátossága, hogy két részre osztja a vasút: északi- és déli városrészre. A két városrészt egyetlen gyalogos -kerékpáros- aluljáró köti össze, amelyen az idősebb emberek számára, főleg téli időszakban nehéz a Főposta megközelítése. Ezt a problémát eddig megoldotta a Szabadság út 11. szám alatt található posta, amely majdnem 4 ezer embert szolgált ki- mondta Nagy Csaba polgármester.

A város vezetője három dolgot kért levelében a Posta vezetésétől: folytassanak további tárgyalásokat, az önkormányzat hajlandó a rezsi egy részének átvállalására, a későbbiekben a lakosságot érintő bármely döntésről tájékoztassák az önkormányzatot.

– Még nem érkezett válasz a megkeresésemre, viszont ha a jelen helyzet marad, tervet dolgozunk ki az itt élő idős emberek segítésére. A járványhelyzethez hasonlóan, a Szociális és a Családsegítő Központ munkatársai segítenének a rászorulóknak a postai ügyintézésben- fejtette ki elképzelését Nagy Csaba.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:

Legtöbbet olvasott

FEL