Receptötlet a „rövid hétvégére”
Március 14-ét megkaptuk pihenőnapnak, így nemzeti ünnepünk előtt hosszú hétvégén pihenhetjük ki magunkat. Ennek azonban ára van, hiszen most szombaton, azaz március 5-én bedolgoztuk a pihenőnket. Egy nap maradt tehát a hétvégéből, ebbe kell belezsúfolni minden feladatunk: főzni, mosni, takarítani kell, és ezekkel persze mihamarabb szeretnénk végezni, hogy a pihenésre is maradjon időnk. Ha nem ragaszkodunk a klasszikus vasárnapi ebéd menüjének főételéhez, a főzésre itt egy jó megoldás: kerüljön az asztalra paradicsomos-sajtos csirke! A recept igen egyszerű, az elkészítés pedig könnyű és gyors.
Hozzávalók:
só
bors
3 gerezd fokhagyma/ fokhagymapor
1 közepes fej hagyma
olíva olaj
csirkemell
friss paradicsom
paradicsompüré
sajt – lehet bazsalikomos mozzarella is
Elkészítés:
A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, sóval, borssal ízesítjük. A fűszeres szeleteket egy tepsibe helyezzük. A paradicsompürét – ízlés szerinti mennyiségben –kanalazzuk a szeletek tetejére, erre helyezzünk paradicsomkarikát. A paradicsomot zúzott fokhagymával vagy fokhagymaporral ízesítjük. A hagymát karikázzuk, szálazzuk, az ételre szórjuk, majd az egészet megöntözzük egy kevés olíva olajjal. Az alufóliával lefedett tepsit előmelegített sütőbe rakjuk. Mikor a hús már majdnem elkészült, az alufóliát levesszük, a paradicsomos hús tetejét reszelt sajttal, vagy bazsalikomos mozzarellával fedjük be. A sajtot aranyszínűre pirítjuk, és máris kész a paradicsomos-sajtos csirkemell. A csirke mellé köretnek ízlés szerint rizs vagy burgonya készíthető, mindkettővel isteni finom!
Ha a főétel után jól esne még egy gyors és igazán finom nasi, akkor készítsük el a lusta asszony süteményét!
H. A.

