Sikeres évet zártak az utánpótlás kézilabdázók
Az FSC mind a négy utánpótláscsapata veretlenül zárta a bajnoki évad utolsó fordulóját. Összességében sikeres éven vannak túl, az U14-es fiúk az alsóház első helyét szerezték meg.
Az U14-es fiú csapatunk utolsó bajnoki fordulóján Hatvanban vett részt. Először Túrkeve csapata ellen szoros mérkőzésen győzött, majd a Heves csapata felett aratott nagyarányú győzelmet aratott. A fiúk a Sterbinszky Amália régió alsóházi rájátszásában, az első helyet szerezték meg.
Lányi Pál, aki az alapszakaszban 8 mérkőzés alatt 104 gólt dobott a góllövőlista első helyén végzett. A rájátszásban 12 mérkőzés alatt 132 góllal ismét gólkirály lett és egész évben kimagasló teljesítményt nyújtott. A góllövőlista második helyét szintén a füzesabonyi Szabó Botond szerezte meg 69 góllal.
Az U9-es fiúk Kiskörén vettek részt a 3 csapatos XXXI. Vásárhelyi Kupán. Először a hazai csapat ellen győztek, majd az Egri Városi Sportiskola csapatát múlták felül, így tornagyőzelmet arattak. A fiúk nagyon jól játszottak mind a két mérkőzésen. A torna legjobb mezőnyjátékosa Szabó Bálint lett. Ebben az eredményben fontos szerepe vannak Szabó Sándornak, aki edzéseken segíti a csapat munkáját.
Az U7-es lány kézilabda csapat Egerben szerepelt. A lányok nagy szorgalommal járnak edzésre, sokat fejlődtek, a mérkőzéseken is jó teljesítményt nyújtottak. 4 mérkőzésből 3 győzelem mellett 1 döntetlent értek el.
Az U8-as fiúk Fügedi-Póta Domitilla edző vezetésével október végén kezdték el a kézilabdát. A kisfiúk nagyon sokat fejlődtek. Hétvégén ők is Egerben vettek részt mérkőzéseken, ahol Hatvan és Gyöngyös csapata ellen arattak győzelmet és nagyon jól alkalmazták az edzéseken tanultakat.
U14 fiú
Füzesabony-Túrkeve 24:18
Füzesabony-Heves 35:11
U9 Fiú
Füzesabony-Kisköre 18:14
Füzesabony- Egri Városi Sportiskola 19:14
U7 lány
Füzesabony I.- Eszterházy KFSC 6:6
Füzesabony I. – Egri Városi Sportiskola 4:0
Füzesabony II.- Sütő Kézisuli 15:0
Füzesabony Egri Városi Sportiskola 6:4
U8 fiú
Füzesabony-Gyöngyös 14:3
Füzesabony – Hatvan 14:0
Beküldött fotók, Gyöngy Márió







