
Tisztességes helytállás a listavezető otthonában
A férfi kézilabda NB II Észak-Kelet (C-D) Felsőházának 3. fordulójában a Füzesabonyi SC Hajdúszoboszlóra látogatott, ahol a listavezető Opus Tigáz várt rájuk.
Férfi NB II Észak-Kelet (C-D) Felsőház 3. forduló
Opus Tigáz Hajdúszoboszló – Füzesabonyi SC 32-27 (17-13)
A vendégek Bánik Roland irányításával bátran és harcosan kezdték a találkozót, az első percekben még vezetni is tudtak (6. perc: 2-3). A hazaiak azonban fokozatosan átvették az irányítást, és a félidőre négygólos előnyt (17-13) dolgoztak ki.
A második játékrészben a Füzesabony nem adta könnyen magát: a 48. percben három gólra is sikerült felzárkózniuk (24-21), ám a kevesebbet hibázó hazaiak végül magabiztosan, 32-27 arányban tartották otthon a két pontot.
Bánik Roland edző a mérkőzés után értékelte a látottakat:
„A listavezető vendégei voltunk, és a mérkőzés elejétől fogva kemény összecsapást láthatott a szép számú hazai közönség. A Hajdúszoboszló kialakított egy kisebb előnyt, amit végig jól menedzselt. A kevesebbet hibázó hazai alakulat megérdemelten nyerte a találkozót.”
A Füzesabonyi SC legközelebb hazai pályán lép pályára április 12-én, szombaton 18 órától a DEAC II. ellen. A mérkőzésre a Városi Sportcsarnokban kerül sor.