„Tisztítsuk meg az országot!” kampány Tarnaszentmárián
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázati felhívásán Tarnaszentmária Községi Önkormányzata pályázatot nyújtott be 2021-ben „Tisztítsuk meg az Országot!” című kiírásra. A pályáztató szerv támogatásának köszönhetően a benyújtott projekt tevékenységei november folyamán elkezdődtek.
Az Önkormányzat a jelenleg legveszélyesebb helyszíneket jelölte ki hulladék elszállítás helyszínéül. A két helyszínről összesen 150 m3 hulladék kerül elszállításra a tervezettek szerint.
A két helyszín közül az egyik erdős terület mellett helyezkedik el, amely nehezen megközelíthető láncos emelőkaros és multiliftes gépjárművel is. Az összegyűjtés előtt a növényzettől meg kell szabadítani a hulladékot, mivel az teljes mértékben benőtte. A terület egyes részei daruzási munkára alkalmasak, de kézi munkaerő is szükséges a hulladék összegyűjtéséhez, áthelyezéséhez. A megtisztítani kívánt területen háztartási és háztartásihoz hasonló hulladék kategóriába sorolandó, kevert települési hulladék kerül elszállításra.

A másik érintett terület jól megközelíthető láncos emelőkaros és multiliftes gépjárművel is. Kézi erővel kell a hulladékokat összeszedni és daruzási munkára alkalmas helyre szükséges áthelyezni (aszfalttal rendelkező útburkolat mellé, maximum 5 méter távolságban). Ezen a területen az elszállítani kívánt hulladék háztartási és háztartásihoz hasonló hulladék kategóriába sorolandó, kevert települési hulladék, illetve lomhulladék van jelen.

Az illegális hulladéklerakás elleni küzdelem hatékony segítséget kap a tervezett eredmények segítségével. Az Önkormányzat olyan lehetőségekkel gyarapodott, amelyek modern és hathatós módszerekkel tudják felvenni a harcot a környezetszennyezés, valamint a településkép szándékos rongálása ellen.
Várhatóan az átgondolt tervezés és projektmegvalósítás eredményeként a következő években jelentős mértékben csökkeni fog a község határain belül megjelenő illegális hulladék mennyisége, ezzel tovább javul a természeti és épített környezet minősége. Remélhetőleg lakossági szemléletformálást is fog eredményezni a fejlesztés, köszönhetően a szépülő környezetnek, egyre kevesebben gondolják úgy, hogy feleslegessé vált dolgaikat, a keletkező hulladékot illegális módon, a kialakított hulladékgyűjtőkön kívül helyezik el.
A támogatás összege: 3 632 750 Ft . A projekt megvalósításának ideje: 2021. november
A projekt kivitelezésének elkezdésével a pályázó Önkormányzat fontos lépést tett a fenntartható környezet további kialakítása és fejlesztése érdekében hozzájárulva ezzel a lakosság és a társadalom egészségesebb és élhetőbb életkörülményeihez.


