Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Magdolna

Sötét
Fény

Több rendőr az utcákon. A képviselők elfogadták a rendőrség beszámolóját

P2060790

Több rendőr az utcákon. A képviselők elfogadták a rendőrség beszámolóját

Több rendőr az utcákon. A képviselők elfogadták a rendőrség beszámolóját

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A város képviselő-testülete csütörtök délután tartotta meg soros ülését, melyen 14 napirendi pontot tárgyaltak meg a jelenlévők. Meghallgatták a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselőinek a beszámolóját a város 2018. évi tűz- és katasztrófavédelmi helyzetéről.

Vörös Tamás egri tűzoltóság vezetője elmondta: a füzesabonyi tűzoltó őrs kárelhárítási tevékenysége elsősorban a tűzoltást, a baleseti mentést foglalta magában. Suszter Zsolt rendőr alezredes a város közrend és közbiztonsági helyzetéről számolt be.

A rendőrkapitány arról tájékoztatta a képviselőket, hogy tovább csökkent a bejelentett bűncselekmények száma 2018-ban. Az intézkedési területükön 169 bűneset történt a tavalyi évben. A kapitányságon 76-an látnak el szolgálatot, ebből 38-an közrend védelmisként szolgálnak. Füzesabonyban kettő körzeti megbízott is tevékenykedik. 2018-ban fokozottan reagáltak a lakossági bejelentésekre közterületi alkoholfogyasztással és gyorshajtással kapcsolatban.

Széplaki Csaba a Heves Megyei Vízmű Zrt. helyi kirendeltségének üzemvezetője adott tájékoztatást a tavalyi évi munkájukról. A szakmérnök hangsúlyozta: a füzesabonyi ivóvíz mennyisége megfelelő, kiváló a vízminőség, amit az is bizonyít, hogy nincs lakossági bejelentés ezzel kapcsolatban. A szennyvíz kezelésben is előre léptek, jelenleg próbaüzem alatt áll a kibővített tisztító telep. Ezek után a képviselők elfogadták az önkormányzat cégeinek 2018 évi beszámolóját, és döntöttek arról is, hogy a Hétszínvirág bölcsőde felújítására pályázatot nyújtanak be a Belügyminisztériumhoz.

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL