Lépjen kapcsolatban velünk
Mai névnap

Erik, Alexandra

Sötét
Fény

Több utcában is megújult a járda

ANN

Több utcában is megújult a járda

Ez a cikk több, mint 5 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mintegy négy kilométer hosszan tizenhárom járdaszakasz és több kisebb összekötő út újult meg közel egy hónap alatt Füzesabonyban egy nyertes pályázatnak és az önerőnek köszönhetően. A város gyalogút hálózatának állapota jó ideje okoz már problémát a lakosságnak, most ennek egy részét orvosolta a városvezetés.

Füzesabony Város Önkormányzata még júliusban nyújtott be pályázatot belterületi járdák felújítására, ugyanis a városban régóta nagy problémát okoz a gyalogutak rossz minősége.  A pályázat szeptemberben pozitív elbíráslásban részesült és október közepén már el is kezdődhetett a közel egy hónapig tartó munka, ami a napokban fejeződött be – számolt be róla Molnár Richárd alpolgármester.

A pályázaton elnyert közel bruttó 20 millió forintnak és az önkormányzat által biztosított további 10 millió forintnak köszönhetően 13 utcában újulhatott meg a járda és épült új is, 4 km hosszan, valamint több kisebb összekötő a városban. A munka során átlagosan 5 cm aszfaltot dolgoztak be, ez nagyjából 4500 négyzetméter járdát jelent.  A munkát a FÜV Kft. végezte – tette hozzá az alpolgármester.

Ezek a járdaszakaszok kaptak új burkolatot:

  • Vízház út
  • Dózsa György út a Maklári és a Szabadság út között
  • Honvéd út a Kerecsendi és a Hétszínvirág óvoda között
  • Turul út a Szabadság és a Szentkorona út között
  • Herbária út teljes szakasza
  • Hunyadi út
  • Árpád út
  • Ady út
  • Pacsirta út
  • István király út
  • Lehel út
  • Templom út és a plébánia előtt is elkészült a járda
  • Tárkányi út a templomtól a Kisbuda utcáig
  • újat építettek a Debreceni és a Kertész utca között
  • további, kis összekötő utak is megújultak , a Kinizsi és Herbária út között, valamint a Templom út és a Mátyás király út között

Az alpolgármester arról is beszámolt, hogy a továbbiakban is pályáznak járdafelújításra. Céljuk, hogy minden évben legalább 12 szakasz kapjon új aszfaltburkolatot. A most felújítottakat az alapján választották ki, hogy  mennyire forgalmasak, közintézményekhez vezetnek-e, de a közeghallgatások során többször felvetődő problémás utakat is ide sorolta.

Továbbiak Egyéb kategóriában

Legfrissebbek

Szavazások

Jelenleg nincs aktuális szavazásunk.

adatforrás:
Miniszterelnoki kabinetiroda

Legtöbbet olvasott


FEL